Ulmi diákok ismerkedtek Hódmezővásárhely történelmével

A Németh László Általános Iskola és Gimnázium hosszú évek óta ápol kapcsolatot a németországi Ulm Szent Hildegard Katolikus Leányiskolájával, amelynek keretében a német és a magyar diákok rendszeresen felkeresik egymást. Az ulmi diákok csoportja az elmúlt héten érkezett Hódmezővásárhelyre és szeptember 25-én vendéglátóikkal közösen látogatták meg az Emlékpontot. Az ulmi, 8-10. évfolyamos tanulókat az egyhetes […]

Vásárhelyi érzések. Péczely György festményei az Emlékpontban

Rendhagyó tárlat nyílt a hódmezővásárhelyi Emlékpont galériájában. A művész és tudós Péczely György ugyanazt a vásárhelyi szellemi örökséget és érzésvilágot örökítette meg a képzőművészet eszközeivel, amit népzenei gyűjtőként édesapja, Péczely Attila – Németh László barátja és regényhőse, a helyi zeneiskola névadója – adott tovább. Rendhagyó tárlat nyílt a hódmezővásárhelyi Emlékpont galériájában. A művész és tudós […]

A Nagy Háború hőseitől a kádári megtorlások áldozataiig. Az Emlékpont őszi programsorozatáról

– A hódmezővásárhelyi Emlékpont őszi rendezvényei minden évben kapcsolódnak egyrészt a tudomány napjához, másrészt a Vásárhelyen tizenegyedik éve megrendezésre kerülő Nemzeti Emlékezet Hetéhez – mondta el Miklós Péter intézményvezető, aki a közgyűjtemény következő hónapokra tervezett eseményeiről adott tájékoztatást. – A Nemzeti Emlékezet Hete az 1956-os forradalmat és a hozzá vezető utat igyekszik bemutatni a közönségnek […]

Hetven éve zajlottak a kékcédulás választások

A kommunistáknak „túl demokratikus” volt a választási rendszer Hetven éve, 1947. augusztus 31-én a kommunisták csalással nyertek választást, azonban örömük felemás lett: a szavazatoknak ugyanis mindössze a huszonkét százalékát szerezték meg, s míg az összes baloldali induló is csak negyvennyolc százalékot ért el, addig a magyar társadalom többsége a polgári erőkre adta voksát. Az esemény […]

A kék cédulák hetven éve

Dr. Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetőjének írása megjelent a Magyar Idők napilap 2017. augusztus 26-i számában. Hetven évvel ezelőtt, 1947. augusztus 31-én tartották az országgyűlési választásokat, aminek eredményeként kommunista többségű kormánya alakult hazánknak, és aminek következtében Rákosi Mátyásnak és sztálinista klikkjének sikerült felszámolnia a parlamentarizmust, a többpártrendszert, a szabadpiacot, a többpólusú társadalmi nyilvánosságot, vagyis […]

Becikkelyezett diktatúra

Augusztus 20. – Egy ünnep alakváltásai Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetőjének írása a Magyar Idők napilap 2017. augusztus 19-i számában Itten van agusztus huszadika… Estván király… Alkotmány… Miazmás… – hangzanak el a remekül eltalált szavak Tímár Péter Egészséges erotika (1985) című „szocioszatírájában”. A filmbéli ládaüzem Rajhona Ádám által megformált vezetőjének darabossága és bizonytalansága ugyan […]

Itthon vagy! – Hódmezővásárhelyről és az Emlékpontból

Az MTVA az ország turisztikai értékeit bemutató sorozata, az Itthon vagy! stábja május utolsó napjaiban Hódmezővásárhelyen forgatta a műsor július 7-én sugárzott epizódját. A forgatócsoport felkereste az Emlékpontot, a zsinagógát és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyet is. Az Emlékpontban Miklós Péter intézményvezető mutatta be a közgyűjtemény tevékenységét, a kiállított és az informatikai rendszeren keresztül elérhető anyagokat, valamint […]

A Rotary-diáktábor résztvevői az Emlékpontban

A nyolcadik alkalommal megrendezett Szentes-Csongrád Rotary Diáktábor résztvevői látogatták meg csütörtökön a hódmezővásárhelyi Emlékpontot. A Csongrád megyei tanulók erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai fiatalokkal töltenek el hat napot, amely során nemcsak Szentes környékét keresték fel, de megismerkedtek a megye kulturális értékeivel is. A tábor napi programjának keretében a résztvevők – akik kiválasztásánál fontos szempont a […]

Enyészet vagy továbbélés? Könyv a vásárhelyi tanyák jelenéről és jövőjéről

–  Alapos történet-, társadalom- és földrajztudományi kutatómunka áll Gálné Horváth Ildikó most megjelent kötete mögött – jelentette ki a Hódmezővásárhely környéki tanyák és tanyaközpontok a tér és idő összefüggésében című könyv keddi bemutatóján Miklós Péter. Az eseménynek helyet adó, hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője kiemelte, hogy a munkában földolgozott kérdőíves kutatás eredményeit, amely a tanyavilágnak nemcsak a jelenére, de részben […]

Zsidó néprajzi, gasztronómiai és zenei hagyományok a Múzeumok Éjszakáján

Az Emlékpont tárlatvezetésekkel, míg a Zsinagóga és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely a zsidó kultúrához kapcsolódó programokkal várta a Múzeumok Éjszakáján érkező vendégeket.  Az Emlékpont Kádár-huszárok és pártkatonák. Munkásőrség Hódmezővásárhelyen 1957-1989 című időszaki kiállításán Zeman Ferenc, a közgyűjtemény történésze kalauzolta a látogatókat, akik közül a legtöbben az Emlékpont Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történelmét bemutató […]