Emlékpont

A város története

1/6

Hódmezővásárhely az Alföld délkeleti részén, a Békés-Csanádi hátság és a Tisza melléki szikes, agyagos rétség találkozásánál fekszik. A két egymástól eltérő természeti környezet határán kedvező feltételek alakultak ki a megtelepedésre. A régészek a város határában közel hatezer éves településnyomokat találtak. A feltárt kultúr rétegek az ember szinte megszakítás nélküli ittlétét bizonyítják. A neolitikum a földbe süllyesztett kunyhók és gabonatároló edények, hálónehezékek, a termékenység-kultuszra utaló ˝Kökénydombi Vénusz˝ és más leletek alapján rekonstruálható. A régészet sorra feltárta a rézkor, bronzkor, vaskor és a népvándorláskor emlékeit is. A határ különböző pontjain felszínre került különböző korokból származó leletek a Tornyai János Múzeum állandó régészeti kiállításán tekinthetők meg.
A VIII. század végén főleg nomád néptöredékeket és a bolgárok elől menekülő földművelő és állattartó szlávokat találtak az itt letelepedő magyarok. Anonymus krónikája szerint a Körös-Tisza-Maros között Ond és fia Ete nemzetsége telepedett meg.
A tatárjárás előtt ezen a területen már 7 templomos falu létezett. A tatárdúlás után újabb falvak nőttek ki a földből, melyek a török pusztításnak estek áldozatul. E falvak területeit később Hódmezővásárhelyhez csatolták, ezzel a város határa óriásivá növekedett. A régészek közel 20 középkori falunak, illetve templomnak a helyét találták meg.

Hódmezővásárhely az Alföld délkeleti részén, a Békés-Csanádi hátság és a Tisza melléki szikes, agyagos rétség találkozásánál fekszik. A két egymástól eltérő természeti környezet határán kedvező feltételek alakultak ki a megtelepedésre. A régészek a város határában közel hatezer éves településnyomokat találtak. A feltárt kultúr rétegek az ember szinte megszakítás nélküli ittlétét bizonyítják. A neolitikum a földbe süllyesztett kunyhók és gabonatároló edények, hálónehezékek, a termékenység-kultuszra utaló ˝Kökénydombi Vénusz˝ és más leletek alapján rekonstruálható. A régészet sorra feltárta a rézkor, bronzkor, vaskor és a népvándorláskor emlékeit is. A határ különböző pontjain felszínre került különböző korokból származó leletek a Tornyai János Múzeum állandó régészeti kiállításán tekinthetők meg.
A VIII. század végén főleg nomád néptöredékeket és a bolgárok elől menekülő földművelő és állattartó szlávokat találtak az itt letelepedő magyarok. Anonymus krónikája szerint a Körös-Tisza-Maros között Ond és fia Ete nemzetsége telepedett meg.
A tatárjárás előtt ezen a területen már 7 templomos falu létezett. A tatárdúlás után újabb falvak nőttek ki a földből, melyek a török pusztításnak estek áldozatul. E falvak területeit később Hódmezővásárhelyhez csatolták, ezzel a város határa óriásivá növekedett. A régészek közel 20 középkori falunak, illetve templomnak a helyét találták meg.

Hódmezővásárhely az Alföld délkeleti részén, a Békés-Csanádi hátság és a Tisza melléki szikes, agyagos rétség találkozásánál fekszik. A két egymástól eltérő természeti környezet határán kedvező feltételek alakultak ki a megtelepedésre. A régészek a város határában közel hatezer éves településnyomokat találtak. A feltárt kultúr rétegek az ember szinte megszakítás nélküli ittlétét bizonyítják. A neolitikum a földbe süllyesztett kunyhók és gabonatároló edények, hálónehezékek, a termékenység-kultuszra utaló ˝Kökénydombi Vénusz˝ és más leletek alapján rekonstruálható. A régészet sorra feltárta a rézkor, bronzkor, vaskor és a népvándorláskor emlékeit is. A határ különböző pontjain felszínre került különböző korokból származó leletek a Tornyai János Múzeum állandó régészeti kiállításán tekinthetők meg.
A VIII. század végén főleg nomád néptöredékeket és a bolgárok elől menekülő földművelő és állattartó szlávokat találtak az itt letelepedő magyarok. Anonymus krónikája szerint a Körös-Tisza-Maros között Ond és fia Ete nemzetsége telepedett meg.
A tatárjárás előtt ezen a területen már 7 templomos falu létezett. A tatárdúlás után újabb falvak nőttek ki a földből, melyek a török pusztításnak estek áldozatul. E falvak területeit később Hódmezővásárhelyhez csatolták, ezzel a város határa óriásivá növekedett. A régészek közel 20 középkori falunak, illetve templomnak a helyét találták meg.

2/6

A várossá fejlődés a XV. század közepére tehető, amikor Hód, Vásárhely, Tarján és Ábrány egykor különálló kis falvak összeolvadtak és létrejött az Alföld egyik jellegzetes nagyhatárú mezővárosa. Az 1437-ben Hódvásárhelynek nevezett település a város akkori földesurának, Hunyadi Jánosnak az oklevelében mint uradalmi központ szerepelt. A Csongrádról Csanádra vezető útvonal melletti fekvése kedvezett a kereskedelemnek. A középkorban a piacok és állatvásárok biztosították fejlődését.
Mint földesúri mezőváros (oppidum) a középkori Csongrád vármegye területén feküdt. A megye egy része 1542 után török fennhatóság alatt állt. A Duna-Tisza közötti rész a Török Birodalomhoz, a tiszántúli rész, így Hódvásárhely is Erdélyhez tartozott. Az 1552-es hadjárat után egész Csongrád megye a török kezére került. Az 1566-os török-tatár támadás feldúlta az egész vidéket.
A török kiűzésének idején 1693-ben ismét török-tatár csapatok dúlták végig a vidéket, amelynek a város is áldozatul esett. Az elmenekült lakosság csak 1699-ben települt vissza. A 150 éves török uralom gyér népességet és elvadult tájat hagyott maga után. A lakosság a pusztai legelők és a vízjárta rétségek előnyeit kihasználva főként rideg állattartásra rendezkedett be. A távoli külföldi piacokra lábon elhajtott magyar szürke marha jelentős jövedelmet biztosított.
A Rákóczi-szabadságharc idején gróf Bercsényi Miklós a város ura. Az udvar 1701-ben elkobozta az uradalmat és Schlick Lipót császári generálisnak juttatta. A szabadságharc évei alatt visszaszerzett várost Bercsényi 1709-ben a kuruc generális Károlyi Sándornak adta haszonbérbe. A bécsi udvar a szatmári béke után nem ismerte el Károlyi birtokjogát és csak 11 évvel később, vásárlás útján sikerült visszaszereznie. Ettől kezdve, 1722-től egészen 1818-ig, a földesúri joghatóság megszűnéséig a gróf Károlyi család birtokában maradt a város.

A várossá fejlődés a XV. század közepére tehető, amikor Hód, Vásárhely, Tarján és Ábrány egykor különálló kis falvak összeolvadtak és létrejött az Alföld egyik jellegzetes nagyhatárú mezővárosa. Az 1437-ben Hódvásárhelynek nevezett település a város akkori földesurának, Hunyadi Jánosnak az oklevelében mint uradalmi központ szerepelt. A Csongrádról Csanádra vezető útvonal melletti fekvése kedvezett a kereskedelemnek. A középkorban a piacok és állatvásárok biztosították fejlődését.
Mint földesúri mezőváros (oppidum) a középkori Csongrád vármegye területén feküdt. A megye egy része 1542 után török fennhatóság alatt állt. A Duna-Tisza közötti rész a Török Birodalomhoz, a tiszántúli rész, így Hódvásárhely is Erdélyhez tartozott. Az 1552-es hadjárat után egész Csongrád megye a török kezére került. Az 1566-os török-tatár támadás feldúlta az egész vidéket.
A török kiűzésének idején 1693-ben ismét török-tatár csapatok dúlták végig a vidéket, amelynek a város is áldozatul esett. Az elmenekült lakosság csak 1699-ben települt vissza. A 150 éves török uralom gyér népességet és elvadult tájat hagyott maga után. A lakosság a pusztai legelők és a vízjárta rétségek előnyeit kihasználva főként rideg állattartásra rendezkedett be. A távoli külföldi piacokra lábon elhajtott magyar szürke marha jelentős jövedelmet biztosított.
A Rákóczi-szabadságharc idején gróf Bercsényi Miklós a város ura. Az udvar 1701-ben elkobozta az uradalmat és Schlick Lipót császári generálisnak juttatta. A szabadságharc évei alatt visszaszerzett várost Bercsényi 1709-ben a kuruc generális Károlyi Sándornak adta haszonbérbe. A bécsi udvar a szatmári béke után nem ismerte el Károlyi birtokjogát és csak 11 évvel később, vásárlás útján sikerült visszaszereznie. Ettől kezdve, 1722-től egészen 1818-ig, a földesúri joghatóság megszűnéséig a gróf Károlyi család birtokában maradt a város.

A várossá fejlődés a XV. század közepére tehető, amikor Hód, Vásárhely, Tarján és Ábrány egykor különálló kis falvak összeolvadtak és létrejött az Alföld egyik jellegzetes nagyhatárú mezővárosa. Az 1437-ben Hódvásárhelynek nevezett település a város akkori földesurának, Hunyadi Jánosnak az oklevelében mint uradalmi központ szerepelt. A Csongrádról Csanádra vezető útvonal melletti fekvése kedvezett a kereskedelemnek. A középkorban a piacok és állatvásárok biztosították fejlődését.
Mint földesúri mezőváros (oppidum) a középkori Csongrád vármegye területén feküdt. A megye egy része 1542 után török fennhatóság alatt állt. A Duna-Tisza közötti rész a Török Birodalomhoz, a tiszántúli rész, így Hódvásárhely is Erdélyhez tartozott. Az 1552-es hadjárat után egész Csongrád megye a török kezére került. Az 1566-os török-tatár támadás feldúlta az egész vidéket.
A török kiűzésének idején 1693-ben ismét török-tatár csapatok dúlták végig a vidéket, amelynek a város is áldozatul esett. Az elmenekült lakosság csak 1699-ben települt vissza. A 150 éves török uralom gyér népességet és elvadult tájat hagyott maga után. A lakosság a pusztai legelők és a vízjárta rétségek előnyeit kihasználva főként rideg állattartásra rendezkedett be. A távoli külföldi piacokra lábon elhajtott magyar szürke marha jelentős jövedelmet biztosított.
A Rákóczi-szabadságharc idején gróf Bercsényi Miklós a város ura. Az udvar 1701-ben elkobozta az uradalmat és Schlick Lipót császári generálisnak juttatta. A szabadságharc évei alatt visszaszerzett várost Bercsényi 1709-ben a kuruc generális Károlyi Sándornak adta haszonbérbe. A bécsi udvar a szatmári béke után nem ismerte el Károlyi birtokjogát és csak 11 évvel később, vásárlás útján sikerült visszaszereznie. Ettől kezdve, 1722-től egészen 1818-ig, a földesúri joghatóság megszűnéséig a gróf Károlyi család birtokában maradt a város.

3/6

Hódmezővásárhely az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején, hátországi szerepben ugyan, de bekapcsolódott az országos eseményekbe. Kossuth Lajos 1848. október 3-án második toborzó körútja során jutott el városunkba. Ekkor kapta a hírt a honvédsereg pákozdi ütközetéről. A hír hatására az összegyűlt tömeg lelkesedése sokszorosára növekedett. A vásárhelyi nemzetőrök részt vettek a délvidéki szerb támadás visszaverésében.
A Tisza szabályozását követően, az 1860-as években kiszáradtak a környező tavak és erek. A belterület laposabb részeit fokozatosan feltöltötték, új betelepülőkkel gyarapodott a város.
Hódmezővásárhely 1873-ban szakadt ki a megyéből, és nyerte el az önálló törvényhatósági jogot. Ettől kezdve mutatkoztak meg az urbanizáció első jelei. Szembetűnően növekedett a népesség. 1890-ben 55475 főnyi lakosságával Hódmezővásárhely az ország negyedik legnépesebb városa.
A századforduló körül alakult ki a városközpont mai képe. Artézi kutak, lendületes építkezés, útburkolások, csatornázások jellemzik ezeket az évtizedeket. A lakosság 70%-a földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott.
Sajátos településszerkezet alakult ki, nagy határra kiterjedő tanyarendszerrel. Az állattenyésztés továbbra is meghatározó volt a népesség megélhetése szempontjából. A paraszti állattartást a gazdaságosság jellemezte. Jövedelmező volt a minőségi lótenyésztés, mely részben exportcikk volt, részben a mezőgazdaság igényelte. Emellett a piacra kerülő baromfi és tojástermelés is fellendült. Az állattartásról fokozatosan tértek át az extenzív gabonatermesztésre, amely a város létének alapját képezte. A gabonatermesztésen nyugvó mezőgazdaság jelentős számú bérmunkást foglalkoztatott.

Hódmezővásárhely az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején, hátországi szerepben ugyan, de bekapcsolódott az országos eseményekbe. Kossuth Lajos 1848. október 3-án második toborzó körútja során jutott el városunkba. Ekkor kapta a hírt a honvédsereg pákozdi ütközetéről. A hír hatására az összegyűlt tömeg lelkesedése sokszorosára növekedett. A vásárhelyi nemzetőrök részt vettek a délvidéki szerb támadás visszaverésében.
A Tisza szabályozását követően, az 1860-as években kiszáradtak a környező tavak és erek. A belterület laposabb részeit fokozatosan feltöltötték, új betelepülőkkel gyarapodott a város.
Hódmezővásárhely 1873-ban szakadt ki a megyéből, és nyerte el az önálló törvényhatósági jogot. Ettől kezdve mutatkoztak meg az urbanizáció első jelei. Szembetűnően növekedett a népesség. 1890-ben 55475 főnyi lakosságával Hódmezővásárhely az ország negyedik legnépesebb városa.
A századforduló körül alakult ki a városközpont mai képe. Artézi kutak, lendületes építkezés, útburkolások, csatornázások jellemzik ezeket az évtizedeket. A lakosság 70%-a földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott.
Sajátos településszerkezet alakult ki, nagy határra kiterjedő tanyarendszerrel. Az állattenyésztés továbbra is meghatározó volt a népesség megélhetése szempontjából. A paraszti állattartást a gazdaságosság jellemezte. Jövedelmező volt a minőségi lótenyésztés, mely részben exportcikk volt, részben a mezőgazdaság igényelte. Emellett a piacra kerülő baromfi és tojástermelés is fellendült. Az állattartásról fokozatosan tértek át az extenzív gabonatermesztésre, amely a város létének alapját képezte. A gabonatermesztésen nyugvó mezőgazdaság jelentős számú bérmunkást foglalkoztatott.

Hódmezővásárhely az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején, hátországi szerepben ugyan, de bekapcsolódott az országos eseményekbe. Kossuth Lajos 1848. október 3-án második toborzó körútja során jutott el városunkba. Ekkor kapta a hírt a honvédsereg pákozdi ütközetéről. A hír hatására az összegyűlt tömeg lelkesedése sokszorosára növekedett. A vásárhelyi nemzetőrök részt vettek a délvidéki szerb támadás visszaverésében.
A Tisza szabályozását követően, az 1860-as években kiszáradtak a környező tavak és erek. A belterület laposabb részeit fokozatosan feltöltötték, új betelepülőkkel gyarapodott a város.
Hódmezővásárhely 1873-ban szakadt ki a megyéből, és nyerte el az önálló törvényhatósági jogot. Ettől kezdve mutatkoztak meg az urbanizáció első jelei. Szembetűnően növekedett a népesség. 1890-ben 55475 főnyi lakosságával Hódmezővásárhely az ország negyedik legnépesebb városa.
A századforduló körül alakult ki a városközpont mai képe. Artézi kutak, lendületes építkezés, útburkolások, csatornázások jellemzik ezeket az évtizedeket. A lakosság 70%-a földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott.
Sajátos településszerkezet alakult ki, nagy határra kiterjedő tanyarendszerrel. Az állattenyésztés továbbra is meghatározó volt a népesség megélhetése szempontjából. A paraszti állattartást a gazdaságosság jellemezte. Jövedelmező volt a minőségi lótenyésztés, mely részben exportcikk volt, részben a mezőgazdaság igényelte. Emellett a piacra kerülő baromfi és tojástermelés is fellendült. Az állattartásról fokozatosan tértek át az extenzív gabonatermesztésre, amely a város létének alapját képezte. A gabonatermesztésen nyugvó mezőgazdaság jelentős számú bérmunkást foglalkoztatott.

4/6

Az I. világháború elvesztése és az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolása megakadályozta a dinamikus városfejlődést és minden téren veszteségeket okozott. A háborús nélkülözések, emberáldozatok, társadalmi feszültségek Vásárhelyen is tüntetésekhez vezetett.
A Horthy-korszak első évtizedében jó piaca volt a mezőgazdasági termékeknek. Bár a világháború és a megszállás erősen megviselte a város gazdaságát, a jó minőségű búza értékesítési lehetőségei nőttek. Fellendült a sertéstenyésztés, nőtt a baromfiexport. Megjelent a kovács- és bognáripar, a téglagyártás és a kocsigyárak. A nagy gazdasági világválság a kezdeti fellendülést tönkretette és emelkedett a munkanélküliek száma. A világválság lezajlása után az 1930-as évek második felében ismét gazdasági fellendülés következett be. 1940-re baromfitenyésztő mintaközség lett Vásárhely és ezzel egyidejűleg jelentősen megnőtt a lóexport.
A második világháború ismét megváltoztatta a város életét. A szovjet csapatok 1944. szeptember 25-én eljutottak a körtöltésig. Az elöljárók és a módosabb polgárok többsége elmenekült. A városon október 8-án hömpölygött át a háború. A házakban, emberéletben nem esett nagy kár, de a gazdasági felszerelésekben óriási volt a veszteség.
A rövid életű demokráciát követően, 1948-tól kommunisták a hatalom megragadásával egyidejűleg kíméletlen harcot indítottak a magyar parasztság ellen. A párt minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát, és a parasztokat földjeik elhagyására, illetve termelőszövetkezetekbe kényszerítse. Azokat a gazdákat, akik erre nem voltak hajlandóak állandó pszichés és fizikai terrorral sanyargatták.

Az I. világháború elvesztése és az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolása megakadályozta a dinamikus városfejlődést és minden téren veszteségeket okozott. A háborús nélkülözések, emberáldozatok, társadalmi feszültségek Vásárhelyen is tüntetésekhez vezetett.
A Horthy-korszak első évtizedében jó piaca volt a mezőgazdasági termékeknek. Bár a világháború és a megszállás erősen megviselte a város gazdaságát, a jó minőségű búza értékesítési lehetőségei nőttek. Fellendült a sertéstenyésztés, nőtt a baromfiexport. Megjelent a kovács- és bognáripar, a téglagyártás és a kocsigyárak. A nagy gazdasági világválság a kezdeti fellendülést tönkretette és emelkedett a munkanélküliek száma. A világválság lezajlása után az 1930-as évek második felében ismét gazdasági fellendülés következett be. 1940-re baromfitenyésztő mintaközség lett Vásárhely és ezzel egyidejűleg jelentősen megnőtt a lóexport.
A második világháború ismét megváltoztatta a város életét. A szovjet csapatok 1944. szeptember 25-én eljutottak a körtöltésig. Az elöljárók és a módosabb polgárok többsége elmenekült. A városon október 8-án hömpölygött át a háború. A házakban, emberéletben nem esett nagy kár, de a gazdasági felszerelésekben óriási volt a veszteség.
A rövid életű demokráciát követően, 1948-tól kommunisták a hatalom megragadásával egyidejűleg kíméletlen harcot indítottak a magyar parasztság ellen. A párt minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát, és a parasztokat földjeik elhagyására, illetve termelőszövetkezetekbe kényszerítse. Azokat a gazdákat, akik erre nem voltak hajlandóak állandó pszichés és fizikai terrorral sanyargatták.

Az I. világháború elvesztése és az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolása megakadályozta a dinamikus városfejlődést és minden téren veszteségeket okozott. A háborús nélkülözések, emberáldozatok, társadalmi feszültségek Vásárhelyen is tüntetésekhez vezetett.
A Horthy-korszak első évtizedében jó piaca volt a mezőgazdasági termékeknek. Bár a világháború és a megszállás erősen megviselte a város gazdaságát, a jó minőségű búza értékesítési lehetőségei nőttek. Fellendült a sertéstenyésztés, nőtt a baromfiexport. Megjelent a kovács- és bognáripar, a téglagyártás és a kocsigyárak. A nagy gazdasági világválság a kezdeti fellendülést tönkretette és emelkedett a munkanélküliek száma. A világválság lezajlása után az 1930-as évek második felében ismét gazdasági fellendülés következett be. 1940-re baromfitenyésztő mintaközség lett Vásárhely és ezzel egyidejűleg jelentősen megnőtt a lóexport.
A második világháború ismét megváltoztatta a város életét. A szovjet csapatok 1944. szeptember 25-én eljutottak a körtöltésig. Az elöljárók és a módosabb polgárok többsége elmenekült. A városon október 8-án hömpölygött át a háború. A házakban, emberéletben nem esett nagy kár, de a gazdasági felszerelésekben óriási volt a veszteség.
A rövid életű demokráciát követően, 1948-tól kommunisták a hatalom megragadásával egyidejűleg kíméletlen harcot indítottak a magyar parasztság ellen. A párt minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát, és a parasztokat földjeik elhagyására, illetve termelőszövetkezetekbe kényszerítse. Azokat a gazdákat, akik erre nem voltak hajlandóak állandó pszichés és fizikai terrorral sanyargatták.

5/6

1948 és 1953 között háromszorosára növelték a gazdák közterheit. A gazdáknak először beszolgáltatási kötelezettségüket kellett teljesíteniük, csak ezt követően értékesíthették szabadon terményeiket.
A támadások célkeresztjébe a szovjet mintának megfelelően a „kulák” került. Elméletben a kuláknak legalább 25 hold földje volt, a gyakorlatban a helyi pártvezetés megítélésére bízták, kit tekintenek kuláknak. Kulákverő brigádok járták a falvakat, hogy nyilvános fenyítésekkel, verésekkel tartsák rettegésben az ott lakókat. A kulákokat különadókkal, megemelt beszolgáltatási kötelezettséggel is sújtották. Koholt perek ezreivel, súlyos börtönbüntetésekkel és kivégzésekkel akarták megtörni az embereket. 1949-re már 29 tsz-t hoztak létre. Vásárhelyen és környéken ellenállási mozgalom szerveződött 1949-ben, Fehér Gárda néven.
A szervezkedésben a környékbeli parasztság nagy számban vett rész. Az Államvédelmi Hatóság nyomozását és letartóztatásait követően a két főszervezőt, Blahó Jánost és Kovács Istvánt 1951-ben a bíróság halálra ítélte és kivégzésüket március 30-án végrehajtották Szegeden. Számos résztvevőt internáltak. 1955-ben a Fehér Gárda mozgalom második hulláma után további 20 embert állítottak bíróság elé.
1956-ban a forradalom idején fegyveres ellenállásra ugyan nem került sor, de október 23-án a szimpátia tüntetés alkalmával a városi szovjet emlékművet a tömeg ledöntötte. A forradalom leverését követően 1956. december 10-én a felvonuló munkások egyikét, Gácsi Lászlót, a kivezényelt karhatalmisták lelőtték.

1948 és 1953 között háromszorosára növelték a gazdák közterheit. A gazdáknak először beszolgáltatási kötelezettségüket kellett teljesíteniük, csak ezt követően értékesíthették szabadon terményeiket.
A támadások célkeresztjébe a szovjet mintának megfelelően a „kulák” került. Elméletben a kuláknak legalább 25 hold földje volt, a gyakorlatban a helyi pártvezetés megítélésére bízták, kit tekintenek kuláknak. Kulákverő brigádok járták a falvakat, hogy nyilvános fenyítésekkel, verésekkel tartsák rettegésben az ott lakókat. A kulákokat különadókkal, megemelt beszolgáltatási kötelezettséggel is sújtották. Koholt perek ezreivel, súlyos börtönbüntetésekkel és kivégzésekkel akarták megtörni az embereket. 1949-re már 29 tsz-t hoztak létre. Vásárhelyen és környéken ellenállási mozgalom szerveződött 1949-ben, Fehér Gárda néven.
A szervezkedésben a környékbeli parasztság nagy számban vett rész. Az Államvédelmi Hatóság nyomozását és letartóztatásait követően a két főszervezőt, Blahó Jánost és Kovács Istvánt 1951-ben a bíróság halálra ítélte és kivégzésüket március 30-án végrehajtották Szegeden. Számos résztvevőt internáltak. 1955-ben a Fehér Gárda mozgalom második hulláma után további 20 embert állítottak bíróság elé.
1956-ban a forradalom idején fegyveres ellenállásra ugyan nem került sor, de október 23-án a szimpátia tüntetés alkalmával a városi szovjet emlékművet a tömeg ledöntötte. A forradalom leverését követően 1956. december 10-én a felvonuló munkások egyikét, Gácsi Lászlót, a kivezényelt karhatalmisták lelőtték.

1948 és 1953 között háromszorosára növelték a gazdák közterheit. A gazdáknak először beszolgáltatási kötelezettségüket kellett teljesíteniük, csak ezt követően értékesíthették szabadon terményeiket.
A támadások célkeresztjébe a szovjet mintának megfelelően a „kulák” került. Elméletben a kuláknak legalább 25 hold földje volt, a gyakorlatban a helyi pártvezetés megítélésére bízták, kit tekintenek kuláknak. Kulákverő brigádok járták a falvakat, hogy nyilvános fenyítésekkel, verésekkel tartsák rettegésben az ott lakókat. A kulákokat különadókkal, megemelt beszolgáltatási kötelezettséggel is sújtották. Koholt perek ezreivel, súlyos börtönbüntetésekkel és kivégzésekkel akarták megtörni az embereket. 1949-re már 29 tsz-t hoztak létre. Vásárhelyen és környéken ellenállási mozgalom szerveződött 1949-ben, Fehér Gárda néven.
A szervezkedésben a környékbeli parasztság nagy számban vett rész. Az Államvédelmi Hatóság nyomozását és letartóztatásait követően a két főszervezőt, Blahó Jánost és Kovács Istvánt 1951-ben a bíróság halálra ítélte és kivégzésüket március 30-án végrehajtották Szegeden. Számos résztvevőt internáltak. 1955-ben a Fehér Gárda mozgalom második hulláma után további 20 embert állítottak bíróság elé.
1956-ban a forradalom idején fegyveres ellenállásra ugyan nem került sor, de október 23-án a szimpátia tüntetés alkalmával a városi szovjet emlékművet a tömeg ledöntötte. A forradalom leverését követően 1956. december 10-én a felvonuló munkások egyikét, Gácsi Lászlót, a kivezényelt karhatalmisták lelőtték.

6/6

Noha a nehézipari termelés soha nem jellemezte a várost az 1960-as évek végére nagyüzemek jöttek létre. Ekkora vált teljessé azoknak a gyáraknak a sora, amelyek Hódmezővásárhely iparát országosan ismertté tették. Ezek a Hódiköt, Hódgép, Metripond, FIM Alföldi Porcelángyár – ennek részeként a régebb óta üzemelő Majolikagyár – és később az Alumíniumszerkezetek Gyára. A munkaerő teljes foglalkoztatottsága ugyan megtörtént, de a korszerűtlen ipar drágán termelt. A politikai és gazdasági csőd az 1980-as évek végére bontakozott ki.
Az 1990-es rendszerváltás után Hódmezővásárhely megyei jogú város lett és a helyhatósági választás után kialakította önkormányzatának szervezetét.
1997-ben a magyar városok közül elsőként Hódmezővásárhelyet tüntették ki az Európa Tanács Európa Díjának Becsületzászló fokozatával. Ezzel a díjjal ismerték el a vásárhelyiek tevékenységét az uniós eszme, a testvérvárosi kapcsolatok ápolásában, az infrastruktúra fejlesztésében és a környezetvédelemben. 2004-ben a Zsinagóga felújításával egyidőben nyitotta meg kapuit Magyarország első vidéki Holokauszt kiállítása Hódmezővásárhelyen.

Noha a nehézipari termelés soha nem jellemezte a várost az 1960-as évek végére nagyüzemek jöttek létre. Ekkora vált teljessé azoknak a gyáraknak a sora, amelyek Hódmezővásárhely iparát országosan ismertté tették. Ezek a Hódiköt, Hódgép, Metripond, FIM Alföldi Porcelángyár – ennek részeként a régebb óta üzemelő Majolikagyár – és később az Alumíniumszerkezetek Gyára. A munkaerő teljes foglalkoztatottsága ugyan megtörtént, de a korszerűtlen ipar drágán termelt. A politikai és gazdasági csőd az 1980-as évek végére bontakozott ki.
Az 1990-es rendszerváltás után Hódmezővásárhely megyei jogú város lett és a helyhatósági választás után kialakította önkormányzatának szervezetét.
1997-ben a magyar városok közül elsőként Hódmezővásárhelyet tüntették ki az Európa Tanács Európa Díjának Becsületzászló fokozatával. Ezzel a díjjal ismerték el a vásárhelyiek tevékenységét az uniós eszme, a testvérvárosi kapcsolatok ápolásában, az infrastruktúra fejlesztésében és a környezetvédelemben. 2004-ben a Zsinagóga felújításával egyidőben nyitotta meg kapuit Magyarország első vidéki Holokauszt kiállítása Hódmezővásárhelyen.

Noha a nehézipari termelés soha nem jellemezte a várost az 1960-as évek végére nagyüzemek jöttek létre. Ekkora vált teljessé azoknak a gyáraknak a sora, amelyek Hódmezővásárhely iparát országosan ismertté tették. Ezek a Hódiköt, Hódgép, Metripond, FIM Alföldi Porcelángyár – ennek részeként a régebb óta üzemelő Majolikagyár – és később az Alumíniumszerkezetek Gyára. A munkaerő teljes foglalkoztatottsága ugyan megtörtént, de a korszerűtlen ipar drágán termelt. A politikai és gazdasági csőd az 1980-as évek végére bontakozott ki.
Az 1990-es rendszerváltás után Hódmezővásárhely megyei jogú város lett és a helyhatósági választás után kialakította önkormányzatának szervezetét.
1997-ben a magyar városok közül elsőként Hódmezővásárhelyet tüntették ki az Európa Tanács Európa Díjának Becsületzászló fokozatával. Ezzel a díjjal ismerték el a vásárhelyiek tevékenységét az uniós eszme, a testvérvárosi kapcsolatok ápolásában, az infrastruktúra fejlesztésében és a környezetvédelemben. 2004-ben a Zsinagóga felújításával egyidőben nyitotta meg kapuit Magyarország első vidéki Holokauszt kiállítása Hódmezővásárhelyen.

previous arrow
next arrow
Slider