ArchívumHírek

A Nagy Háború hőseitől a kádári megtorlások áldozataiig. Az Emlékpont őszi programsorozatáról

– A hódmezővásárhelyi Emlékpont őszi rendezvényei minden évben kapcsolódnak egyrészt a tudomány napjához, másrészt a Vásárhelyen tizenegyedik éve megrendezésre kerülő Nemzeti Emlékezet Hetéhez – mondta el Miklós Péter intézményvezető, aki a közgyűjtemény következő hónapokra tervezett eseményeiről adott tájékoztatást.

– A Nemzeti Emlékezet Hete az 1956-os forradalmat és a hozzá vezető utat igyekszik bemutatni a közönségnek tudományos konferenciákkal, könyvbemutatókkal és rendhagyó történelemórákkal – fogalmazott az igazgató, aki kiemelte az Emlékpont által az elmúlt héten szervezett, a hetven éve tartott kékcédulás választásokat bemutató tudományos tanácskozást. Miklós Péter szólt arról is, hogy az 1957-es megtorlások hatvanadik évfordulójához kapcsolódva október 25-én e témakörben rendez konferenciát az Emlékpont, amelyen a kádári megtorlások rendszerének kialakulását olyan előadók mutatják be, mint Kahler Frigyes nyugalmazott tanácsvezető büntetőbíró Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogászprofesszora, vagy Zinner Tibor professzor, a VERITAS Történetkutató Intézet levéltárvezetője.

Az Emlékpont filmvetítéssel is készül. Stefka Istán és Csurka Dóra Nem vallott, eltemetve című alkotását mutatja be az intézmény. A film Dózsa László színész sorsát mutatja be, aki akkor tizenéves fiú volt és – mivel lelőtték és halottnak vélték – tömegsírba került. A vásárhelyi diákok rendhagyó történelemórákon találkozhattak az negyvenes–ötvenes évek eseményeinek ma is élő, helyi résztvevőivel, így Arany-Tóth Ferenccel és Aranyossy Ildikóval is.

Az ősz folyamán megemlékezik az Emlékpont a vásárhelyi és a vidéki zsidóság múltjáról is. Az intézményben kerül sor a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány történelemversenyének regionális fordulójára október 18-án, míg október 19-én megnyílik a zsidó honvédek első világháborús részvételét bemutató kiállítás, továbbá az Élet Menete Alapítvánnyal való nemzetközi együttműködés keretében kerül sor arra vásárhelyi, makói és szegedi zsidóság életmódjáról megrendezésre kerülő konferenciára, amely a vidéki zsidó közösségek, családok, gazdasági és társadalmi egységeinek történetét járja körbe.

 A kiállítások sorában pedig szeptember 15-én nyílik meg Péczely György festményeiből álló tárlat, amelyet október 19-től az első világháborús zsidó emlékeket bemutató kiállítás követ a közgyűjtemény galériájában.

Miklós Péter hozzátette: az Emlékpont célja, hogy a fiatalok és az idősebbek, a könyvek iránt érdeklődők, valamint a szakmai közvélemény is megtalálja a saját maga által érdekesnek tartott területeket a huszadik század válságos időszakaitól az első világháborún át a szocializmus korának végéig a kiállítások, könyvbemutatók, konferenciák és rendhagyó történelemórák során, hogy a huszadik századról helyi és országos szinten alkotott képük tovább mélyüljön és bővüljön.