Vásárhely városképváltozásai a szocializmus korában

Otthonok melegét sugárzó házak helyett a beton szürkesége Pénteken nyílt meg és május 6-ig látogatható az Emlékpont galériájában a Vásárhely Anno. A változó város, 1945-1990 című kiállítás. Az ötven tabló mellett légifelvételeket is felvonultató tárlatra érkezetteket a kiállítás két kurátora, Zeman Ferenc, az Emlékpont történésze és Bernátsky Ferenc, a Tornyai János Múzeum történésze köszöntötte. Az […]

A Szeremlei Társaság évkönyvéről az Emlékpontban

A vásárhelyi szegfűtől a református újtemplomig – Ahhoz, hogy egy közösség értékeit tovább tudja adni a következő generációnak, nemcsak történészekre, levéltárosokra és pedagógusokra van szükség, hanem azokra is, akik fontosnak tartják családjuk, környezetük történeteit átörökíteni az utánuk következőkre – erről Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője szólt március 21-én a hódmezővásárhelyi közgyűjtemény konferenciatermében a Szeremlei Társaság […]

Gál József könyvbemutatója az Emlékpontban

Mátyáshalomtól a Tudás kertjéig Az Emlékpont kutatásaiban – többek között – igyekszik feltárni az államszocializmus korának mindennapjait, s ebbe a törekvésbe remekül beleillik a tanyai tanítóként, majd tanfelügyelőként, illetve városi művelődési osztályvezető Gál József élettörténete, akinek most megjelent emlékirata a pártállami korszak mindennapjaiba enged bepillantást – mondta hétfő este a hódmezővásárhelyi Emlékpontban Miklós Péter intézményvezető […]

Márciusi értékek 1848-tól napjainkig

Konferencia a forradalom utóéletéről az Emlékpontban A forradalom nyomában. 1848/49 utóélete címmel rendezett tudományos konferenciát szerdán a hódmezővásárhelyi Emlékpont. Miklós Péter intézményvezető köszöntőjében emlékeztetett: a forradalom és szabadságharc valamennyi politikai kurzus számára kívánatos értékeket hordoz, így 1945 után is megindult a forradalom kisajátítása. Az intézményvezető emlékeztetett: a forradalom centenáriuma idején, 1948-ban volt a fordulat éve, a […]

Szegedi nyolcadikosok ismerkedtek Vásárhely történelmével

Mindannyian a történelem része vagyunk Az újszegedi Gregor József Általános Iskola két nyolcadikos osztálya látogatott el március 10-én a hódmezővásárhelyi Emlékpontba. A történelmet mindkét végzős osztály számára tanító Ágostonné Elek Ottilia elmondta: látogatásuk célja volt, hogy a gyerekek a már tanult történelmi időszakról közvetlen ismereteket szerezhessenek a vásárhelyi közgyűjteményben. A pedagógus tapasztalata szerint a gyerekek […]

Az Emlékpont kiadványairól a szegedi egyetemi könyvtárban

A hódmezővásárhelyi Emlékpont kiadványsorozata, az Emlékpont Könyvek nyolcadik és kilencedik kötetét mutatták be Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának Egyetemi szerzők, kiadók, műhelyek című rendezvénysorozatának keretében. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának főiskolai docense A katolikus egyház Hódmezővásárhelyen (1944–1950) című könyvét, valamint Bencsik Péter, a szegedi egyetem bölcsészkarának egyetemi adjunktusa Hódmezővásárhely […]

Egy szociáldemokrata Rákosi börtönében

A vásárhelyi szociáldemokrata politikus, Takács Ferenc nemcsak a Horthy-korszakban, hanem 1945 után is tevékenykedett az országos politikában – mondta hétfői rendhagyó történelemóráján Zeman Ferenc, a hódmezővásárhelyi Emlékpont történésze. A Bethlen Gábor Református Gimnázium végzős diákjai előtt tartott előadásból kiderült, hogy a politikus halálát a kommunista rendszer ellen folytatott koncepciós pere utáni börtönbüntetés alatt szerzett betegsége […]

Ötvenhat hőseitől az üldözött Bethlenig

A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódó programsorozatának részeként péntek délután a hódmezővásárhelyi Emlékpontban kiállításmegnyitóra és filmbemutatóra került sor. A Paraszt Párizs teremben március 10-ig megtekinthető tárlaton az 1956-os forradalom és szabadságharc huszonhárom résztvevőjének portréja látható, míg a konferenciateremben Stefka István Az üldözött Bethlen című kreatív dokumentumfilmjét láthatták az érdeklődők.  – Kiss Adél, Oláh Katalin Kinga és […]

Kommunisták a vásárhelyi gazdák ellen

Három dél-alföldi család történetén keresztül mutatta be a kommunista rendszer kuláküldözését a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott rendhagyó történelemóráján Nagy Gyöngyi. Az Emlékpont történészének pénteki előadásán az Eötvös József Szakközépiskola diákjai vettek részt. „A nép kizsákmányolója, a zsíros paraszt, aki huszonöt hektárnál nagyobb területen gazdálkodik, cselédeket tart, vagy bérmunkát végeztet” – így határozta meg hazug […]

Roma szakkollégisták az Emlékpontban

A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium lakói és tanárai tettek látogatást pénteken a hódmezővásárhelyi Emlékpontban és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen. A csoportot vezető Mészáros Ferenc, a hat éve működő szakkollégium igazgatója elmondta: harminc diákjuk a megyeszékhely felsőoktatási intézményeiben tanul, s az intézmény célja, hogy hallgatóik amellett, hogy saját területük kiváló szakemberei legyenek, erős identitással is […]