A hódmezővásárhelyi Emlékpont kiadványsorozata, az Emlékpont Könyvek nyolcadik és kilencedik kötetét mutatták be Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának Egyetemi szerzők, kiadók, műhelyek című rendezvénysorozatának keretében.
Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának főiskolai docense A katolikus egyház Hódmezővásárhelyen (1944–1950) című könyvét, valamint Bencsik Péter, a szegedi egyetem bölcsészkarának egyetemi adjunktusa Hódmezővásárhely politika élete 1944-1950 között című munkáját Marjanucz László tanszékvezető egyetemi docens ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
– Az Emlékpont kiadványainak célja Vásárhely huszadik századi történetének föltárása mellett az intézményben folyó, illetve az ahhoz kötődő történelmi kutatások eredményeinek a szélesebb közvéleménnyel való megismertetése. Ezért is öröm, hogy a szegedi egyetemi könyvtárban is lehetőség nyílt ezen törekvések bemutatására, valamint a legutóbb megjelent két kötet ismertetésére – mondta Miklós Péter.
Az eseményről a TiszapART Televízió Heti Közélet című magazinműsorában számolt be: