Adventi Gondolatok

Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője a Kossuth Rádió 2019. december 19-i, Adventi gondolatok című műsorában.

Megjelentek az Emlékeztető legújabb számai

A hódmezővásárhelyi Emlékpont tudományos folyóirata, az Emlékeztető 2017.évi két kötetét (1-2. és 3-4. számát) mutatta be kedden Miklós Péter történész. A közgyűjtemény vezetője hangsúlyozta: cél, hogy mind az Emlékeztető, mind maga az Emlékpont a jelenkortörténeti kutatások egyik fontos periodikája, illetve műhelye legyen. Az Emlékeztető 2016-tól jelenik nyomtatásban és elektronikus formában: a közgyűjtemény honlapján is elérhető […]

Családok, fényképek, történetek

Kilenc középiskolás és egy egyetemista csoport, összesen több mint kétszáz diák vett részt decemberben a hódmezővásárhelyi Emlékpont ingyenes tárlatvezetésein a Szerelem papírrepülőn című időszaki kiállításon. A budapesti Centropa Alapítvány év végéig látogatható tárlata az első világháború időszakának Magyarországát mutatja be, számos fényképpel illusztrálva, hogy a magyar társadalomnak a zsidóság integráns része volt és az Osztrák-Magyar […]

Az Ige teológusáról az Emlékpontban

– Ravasz László hosszú, több történelmi korszakot átívelt élete több mint kilenc évtizede során megélte az elismerést és a politikai üldöztetettséget is – mondta Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője a református püspök életét bemutató kiállítás keddi megnyitóján. Az év végéig látogatható tárlat Ravasz László unokái és dédunokája, Bibó Borbála, Szacsvay Éva és Tegzes Orsolya kurátori […]

Titkos történetek a mongolokról

Dzsingisz kán nyomában – Mongóliában ma is különös tisztelettel viseltetnek A mongolok titkos története című könyv iránt, amelynek egy példánya arany betűkkel, arany keretbe foglalva az ázsiai állam köztársasági elnöki rezidenciájának kiemelt helyen látható – mondta el a csütörtök este a hódmezővásárhelyi Emlékpontban bemutatott könyvről annak fordítója, Obrusánszky Borbála történész, keletkutató. A tizenharmadik században íródott mű középkori […]

Az Emlékpontról a Felvidéken

A szlovákiai komáromi Selye János Egyetem vendégelőadója volt november utolsó hetében Miklós Péter, aki az Emlékpont tevékenységét is bemutatta a felvidéki felsőoktatási intézmény hallgatóinak. A szlovákiai komáromi Selye János Egyetem (Univerzita Jana Selyeho, Komarno) vendégelőadója volt november utolsó hetében Miklós Péter címzetes főiskolai tanár, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője. A történész a közép-európai németek kitelepítése és […]

Az Emlékpontot bemutató írást közölt a Magyar Idők napilap

Magyar Idők, B. Orbán Emese 2017. december 1., péntek Múltkereső szembenézés A hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum hármas küldetést tölt be A kétezres évek elején két projektje is volt Hódmezővásárhelynek a XX. századdal való szembenézés jegyében. A Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyet, amely a zsidóüldözés, a hódmezővásárhelyi áldozatok, a holokauszt gyermekáldozatai és az embermentők emlékezetét őrzi, 2004-ben, a […]

Öt ország diákjai keresték fel az Emlékpontot

Öt ország diákjai munkálkodnak abban a projektben, amelynek résztvevői a héten a magyar partneriskola, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola szervezte hódmezővásárhelyi programokon vesznek részt. A csoport csütörtök délután látogatta meg az Emlékpont kiállítását, amelyet Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze mutatott be a tanulóknak és tanáraiknak. Az Erasmus program támogatását élvező, Európa határok nélkül címet viselő, a […]

Szent László az Emlékpontban

Szent László emlékére igyekszik felhívni a figyelmet a nevét viselő emlékév, valamint a szent király életét és annak hatását bemutató tárlat, amely csütörtök este óta látható a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. A kiállítást megnyitó Gaal Gergely kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, a Szent László Emlékév Tanácsadó Testületének elnöke kifejtette: Szent László uralkodóink közül nemcsak daliás termetével magasodott ki, de […]

Áttörő győzelem – száz éve

A száz évvel ezelőtti caporettói áttörés történetét ismerhették meg hétfőn a hódmezővásárhelyi Emlékpontban megtartott rendhagyó történelemórán a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és a Kalmár Zsigmond Szakiskola diákjai. A német támogatással az osztrák-magyar haderő által végrehajtott sikeres hadművelet történéseit Pintér István történész, tanár mutatta be a tanulóknak. A támadás előkészítése során a katonákat és a […]