Magyar Idők, B. Orbán Emese 2017. december 1., péntek
Múltkereső szembenézés
A hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum hármas küldetést tölt be
A kétezres évek elején két projektje is volt Hódmezővásárhelynek a XX. századdal való szembenézés jegyében. A Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyet, amely a zsidóüldözés, a hódmezővásárhelyi áldozatok, a holokauszt gyermekáldozatai és az embermentők emlékezetét őrzi, 2004-ben, a holokauszt hatvanadik évfordulóján avatták fel. Ezzel párhuzamosan folyt a XX. századi totális diktatúra, a kommunizmus világának feltérképezése, az ehhez fűződő anyaggyűjtés eredményeképpen pedig 2006 nyarán megnyílt az Emlékpont Múzeum. Ez utóbbiban jártunk nemrég.
Az Emlékpont Múzeum az államszocializmus korszakát mutatja be hódmezővásárhelyi tárgyakon, dokumentumokon keresztül, de nemcsak ezek kerülnek előtérbe, hanem a személyes történetek, az emberek is, hiszen a gyűjtemény nagy részét mintegy száz hosszabb-rövidebb interjú képezi. Ezek száma folyamatosan gyarapszik; egyrészt azokat a szereplőket, akikkel már korábban beszéltek, újra meg újra megkeresik, illetve még mindig kerülnek elő áldozatok, tanúk, akik úgy döntenek, hogy megszólalnak. Interjúrészleteket hallgathatunk meg a parasztság elleni támadásokról, az erőszakos iparosításról, az egyházak elleni fellépésről, a korszak erőszakszervezeteiről.
Miklós Péter történész, aki 2015 óta vezeti az Emlékpontot, de egyetemi oktatóként, muzeológusként a kezdetektől kapcsolatban állt az intézménnyel, arról a tapasztalatáról számolt be, hogy az interjúkban elhangzó személyes emlékeknek sokkal nagyobb a hatásuk a látogatókra, mint a kiállított tárgyaknak.
Amióta ő az igazgató, hármas küldetést fogalmazott meg magának, és ezeket az intézményt fenntartó önkormányzat is elfogadta. A célközönségük elsősorban a helyi általános és középiskolás diákság: nekik rendhagyó történelemórákat ajánlanak, de arra is van lehetőség – és a helyi pedagógusok szívesen élnek is vele -, hogy a XX. századi témákat ebben a hiteles környezetben dolgozzák fel a tanulókkal. Az Emlékpontban tudományos kutatás is folyik, igyekeznek maradéktalanul feltárni és dokumentálni Hódmezővásárhely 1945-1990 közötti történelmét, rendezvényeket szerveznek eredményeik bemutatására, illetve publikálják is azokat. „Egyetlen olyan intézmény vagyunk a vidéki Magyarországon, amely a népbíróságokkal foglalkozik. A hódmezővásárhelyi népbírósági pereket teljes egészében feltártuk, és kimutattuk, hogy ezek az 1944 és 1949 között működő szervek nem azt vizsgálták, hogy ki volt a háborús bűnös, hanem azokat ítélték el, akik a helyi gazdasági és társadalmi élet elismert tagjai voltak. Ezzel pedig az volt a céljuk, hogy a tulajdonnal rendelkező rétegeket teljesen mellőzzék, vagyonukat megszerezzék, őket pedig elűzzék” – avat be az igazgató a témába, amelyet Vincze Gábor kollégája dolgozott fel. Az Emlékpont történészei közül Nagy Gyöngyi az igazolóbizottságok, Zeman Ferenc a nemzeti bizottságok tevékenységét kutatta. „Az évfordulók rabságában vagyunk” – fogalmazott kissé sarkítva Miklós Péter, és elmondta, hogy tavaly Összefogás a szabadságért címmel adta ki a hódmezővásárhelyi önkormányzat az 1956-os forradalom emlékére összeállított kötetüket.
Ezzel el is érkeztünk Miklós Péter vezetői programjának harmadik pontjához: a kötetek kiadásához. Az intézménynek nemcsak saját gyűjteménye van, hanem, mint láttuk, kutatómunka is zajlik benne, ennek eredményeit kiadványsorozatban igyekeznek a nyilvánosság elé tárni. „Szükség van az értékőrző történészi látásmódra, a történész nem lehet értéksemleges” – jelenti ki Miklós Péter. Munkatársaival két célt tűztek ki: az emberi méltóság tiszteletét és a szabadság képviseletét. Ennek szellemében indították el Emlékpont-könyvek sorozatukat, amelynek novemberben jelent meg a hetedik kötete, a nyolcadik és kilencedik a jövő év elején lát napvilágot. Emlékeztető című folyóiratuk online is elérhető. Kádár-huszárok és pártkatonák címmel jelent meg november 7-re a helyi munkásőrség történetét feldolgozó kötetük. „Fontosnak érezzük, hogy ne csak a hősökről, hanem az áldozatokról és a diktatúra fenntartóiról is megemlékezzünk, ez utóbbiakról nyilván nem pozitív értelemben” – magyarázza a témaválasztást.
Az Emlékpont Múzeum, amely osztálykirándulások gyakori célpontja is, három fő egységből áll. Az egyikben az állandó kiállítás található, ahol időrendben, illetve tematikusán mutatják be a város fél évszázados történetét 1945-től 1990-ig olyanformán, hogy hódmezővásárhelyi történeteken, dokumentumokon, tárgyakon keresztül végül is Magyarország szocializmus kori történetét meséli el az erőszakos kollektivizálástól az egyházak (érdekes módon az amúgy protestáns többségű Hódmezővásárhelyen is főleg a nagy ellenséget, a katolikus egyházat támadták) elleni támadásokon át az átgondolatlan iparosításig. (A városban ennek következtében kezdték gyártani a Puli nevű kisautót, mindenféle szerviz- és értékesítési háttér, megfelelő technológia és szakemberek nélkül, importanyagokból. A pár száz elkészült járgány közül, amelyek pont azt a célt nem tudták beteljesíteni, hogy közlekedjenek velük, egyet szemrevételezhetünk a kiállítótérben.)
Szomorú blokkja az állandó kiállításnak a Fehér Gárda ellenállási mozgalomról megemlékező rész. A két halálraítélt és kivégzett mozgalmán Blahó János és Kovács István rokonaival, kortársaival, a Fehér Gárda néhány még élő tagjával készített interjú is meghallgatható a teremben. Az épület pincéjében stílszerűen az erőszakterem kapott helyet, itt az ÁVO, a munkásőrség és a III/III-as ügyosztály történetét mutatják be képekkel, dokumentumokkal és folyamatosan vetített belügyi oktatófilmekkel. Az akkori kikapcsolódási lehetőségeket illusztrálja a Sport büfé Bambi és Márka üdítőkkel, valamint korabeli lemezekkel. Egy másik teremben láthatjuk hódmezővásárhelyi festők adott tematikára – tsz-világ, mezőgazdaság, fejlődés, a tudás tisztelete és a többi szocialista frázis – készített műveit.
Az Emlékpontban található a szocialista kori Hódmezővásárhely három jelképe is: az ülő Lenin-szobor a városháza hátsó homlokzatáról, „Iván” az 1956-ban, majd 1990-ben ismét ledöntött szovjet emlékműről, illetve az 1919-es proletár- diktatúra emlékművének szobrai. A múzeum következő egysége a konferencia- terem, ahol előadásokat, könyvbemutatókat, rendhagyó történelemórákat tartanak. A harmadik az időszaki kiállításoknak helyet adó galéria. Az itteni tárlatok zöme az Emlékpont saját anyagából áll össze, de befogadják a városhoz kötődő képzőművészek kiállításait is.
„Az emberek a saját múltjukat keresik, és nemcsak az idősek, hanem a fiatalok is” – állapítja meg Miklós Péter igazgató búcsúzáskor.