ArchívumHírek

Öt ország diákjai keresték fel az Emlékpontot

Öt ország diákjai munkálkodnak abban a projektben, amelynek résztvevői a héten a magyar partneriskola, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola szervezte hódmezővásárhelyi programokon vesznek részt. A csoport csütörtök délután látogatta meg az Emlékpont kiállítását, amelyet Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze mutatott be a tanulóknak és tanáraiknak.

Az Erasmus program támogatását élvező, Európa határok nélkül címet viselő, a nemzetek és kultúrák együttélésével foglalkozó projektben a vásárhelyi gimnázium mellett egy marosvásárhelyi, egy francia és egy lengyel középiskola vesz részt a németországi Mettlach városában működő Gemeineschaftsschule koordinálásával. A hódmezővásárhelyi látogatáson minden országból két tanárt és négy diákot lát vendégül a Németh László Gimnázium, Általános Iskola.

A német középiskola tanára, Hatvani Orsolya elmondta: magyarországi tartózkodásuk alatt feltárják a schengeni határok előtti időszak sajátosságait, amikor minden ország határán útlevél- és vámellenőrzés működött, látogatást tettek Kelebián, megnézték az ország határán létesült kerítést és előadásokat hallgattak meg az magyar határvédelem működéséről és a migráció folyamatáról. A program előkészülete során a Schengent megelőző időszak dokumentumait – utazási engedélyeket, vízumokat – gyűjtöttek a diákok, amelyből kiállítást rendeztek a Németh László Gimnáziumban.

A magyarországi program során látogatást tesznek még a diákok a vásárhelyi városházán és megismerik Szeged látnivalóit is. Az együttműködés további találkozásain Németországban arról szereznek tapasztalatokat a tanulók, hogy ott hogyan bánnak a migránsokkal, hogyan történik ott az integráció és egy befogadó tábort is felkeresnek, Lengyelországban a különböző népek együttélését tanulmányozzák majd, Marosvásárhelyen a zenére, mint a népek közötti kapocsra fókuszálnak, míg a projekt utolsó állomásán, Franciaországban a program három éve alatt gyűjtött tapasztalataikat konferencián és egy nagyszabású kiállítás formájában összegzik.