Szegedi pedagógusok szakmai napja az Emlékpontban

Ismereteket, élményeket és tapasztalatokat gyűjteni látogatott szombaton Hódmezővásárhelyre a szegedi Gregor József Általános iskola tanári kara. A pedagógusok felkeresték az Emlékpontot, miután meglátogatták a Szent István Általános Iskolát. Pocsai Blanka, a szegedi tanintézmény vezetője elmondta: az ökoiskola cím megszerzését tűzték ki célul maguk elé, s ennek eléréséhez jó partnert találtak a minősítést már a magáénak […]

Százhúsz vásárhelyi diák versenyzett az Emlékpontban

Hódmezővásárhely hét általános iskolájának közel százhúsz felső tagozatos diákja indult a Klauzál Gábor Általános Iskola és az Emlékpont által meghirdetett történelemverseny idei fordulóján. Miklós Anikó, a Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatója a résztvevő diákokat és az őket kísérő pedagógusokat köszöntve örömét fejezte ki, hogy a városi megmérettetés szervezésében immár tizenkettedik alkalommal működik együtt az Emlékpont […]

A Soá áldozatairól a szegedi piarista gimnáziumban

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium diákjai számára tartott rendhagyó történelemórát Magyarok, zsidók, magyar zsidók címmel a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából kedden Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője. Az órán szó volt az antijudaizmus és antiszemitizmus fogalmáról, valamint arról is, hogy sajátos többes – magyar és zsidó – identitás jellemezte a hazai zsidóságot, s hogy […]

Az emlékezés jeleiről a holokauszt áldozatainak emléknapján

A parlament 2000-ben hozott határozata óta április 16-án emlékezünk meg a holokauszt magyarországi áldozatairól, e napon kezdődött meg ugyanis 1944-ben a magyar zsidók gettóba kényszerítése. A hódmezővásárhelyi Emlékpont a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen minden évben e napon emlékezik a Soá áldozataira. A korábbi években a két világháború közötti zsidó életformáról szóló előadásokat és a témában […]

Németh László a posztmodern után is korszerű alkotó

Németh László születésnapjához kapcsolódóan rendezett kerekasztal-beszélgetést hétfőn a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Németh László Társaság, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Németh László Városi Könyvtár Németh László és a 21. század. A Bakony remetéjétől a Lizzie Blue-ig címmel. A cím második részéről a beszélgetést vezető Kovács Imre Attila irodalmár, az Emlékpont munkatársa elmondta: […]

A Dél-Alföldet is érintette a felvidéki magyarok kitelepítése

1947. április 12-én kezdődött meg a felvidéki magyarok kitelepítése Csehszlovákia területéről, s akikről a Magyar Országgyűlés 2012-es döntése óta e napon emlékezünk meg – mondta el Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője a csütörtökön, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola tizedikes osztálya számára a közgyűjteményben megtartott rendhagyó történelemórán, amelyen szólt arról is, hogy Vásárhely […]

Politikai hálózatépítéstől a nyúltenyésztésig

Miklós Péter Balogh páterről tartott előadást az ÁBTL-ben Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője tartott előadását Budapesten, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) Történelmi KávéháZ című rendezvénysorozatának áprilisi estjén. A téma Balogh páter, azaz Balogh István – a kommunisták szövetségesévé lett katolikus pap és kisgazda politikus – pályája volt. Palasik Mária történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára […]

A mezőgazdasági szakmai verseny kísérőtanárai az Emlékpontban

A hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola adott otthont 2018. április 10 és 13. között a mezőgazdasági technikus, állattenyésztő és állategészségügyi technikus szakmák országos szakmai tanulmányi versenyének, valamint a gazda szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjének. Amíg ország számos településéről érkezett diákok a szakmai versenyfeladatokat teljesítették, a szervezők a kísérő tanároknak mutatták meg Vásárhely és környéke […]

Látványos tárlat a látványosan átalakuló városról

Kockaházak foglalták el az egykori polgári házaktól a belvárost A hét első három napján a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola három osztálya is meglátogatta a hódmezővásárhelyi Emlékpont március 23-án nyílt, Vásárhely anno. A változó város 1945-1990 című kiállítását, amely a város arculatának a szocializmus idején bekövetkezett változásait mutatja be. A tárlat két kurátora, Dr. Zeman […]

Pénteken nyílik a Vásárhely Anno kiállítás az Emlékpontban

Változó épületek, átalakuló társadalom Egyedülálló kezdeményezésként Hódmezővásárhely szocializmuskori fényképanyagát rendezi adatbázisba az Emlékpont és a Tornyai János Múzeum Vásárhely Anno projektje, amelynek első elemeként március 23-án 17 órakor az Emlékpont galériájában nyílik kiállítás. A még rendezés alatt álló tárlatot bemutatva Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője hangsúlyozta: az 1945 és 1990 között készült felvételeket bemutató kiállítás célja megmutatni, […]