ArchívumHírek

Németh László a posztmodern után is korszerű alkotó

Németh László születésnapjához kapcsolódóan rendezett kerekasztal-beszélgetést hétfőn a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Németh László Társaság, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Németh László Városi Könyvtár Németh László és a 21. század. A Bakony remetéjétől a Lizzie Blue-ig címmel.

A cím második részéről a beszélgetést vezető Kovács Imre Attila irodalmár, az Emlékpont munkatársa elmondta: A Bakony remetéje Németh László korai prózai próbálkozása volt, amelyről bár önéletírásában hírt ad, azonban a mű nem maradt fenn, a Lizzie Blue pedig az író dédunokájának tizenhat éves korában írt regénye. Ezt az idő- és ízlésbeli ívet követné a beszélgetés. Örül az alkalomnak, hiszen Németh Lászlónak mindig is „terítéken” kell lennie, különösen Hódmezővásárhelyen, ahol az itt töltött évei (és annak írói termése) kapcsán részesei és felelősei is vagyunk szellemi örökségének – szögezte le az irodalmár.

Ekler Andrea kritikus, szerkesztő és etnográfus, Németh László magyar- és világirodalmi tárgyú írásainak könyvsorozatba szerkesztője elmondta, hogy Németh László nem írt rendszeres irodalomtörténetet. A szerkesztő mégis hat kötettel érkezett az estre, melyben az író irodalomtörténeti tárgyú írásait gyűjtötte össze. A hétkötetesre tervezett sorozatban helyet kaptak Németh tanulmány(sorozat)ai, irodalmi és színikritikái és esszéi – mutatta be a kötetek sokszínűségét, hozzátéve, hogy Németh László szerint az esszét és a kritikát az különbözteti meg, hogy míg az esszé az igazságot fogalmazza meg, addig a kritika az igazságokkal teszi ugyanezt.

– Nagy szégyen, hogy egyre több hazai középiskolában marad ki az érettségi tételek közül Németh László, ám e tendencia alól Hódmezővásárhely dicső kivétel – jegyezte meg a kritikus, aki szerint fontos, hogy az olvasóknak legyen lehetősége megismerni és megszeretni Németh műveit.

– A mai kort minősíti, hogy mit kezd Németh László hagyatékával – fogalmazott Füzi László irodalomtörténész, a Németh László Társaság elnöke, rámutatva, hogy az író műveiben, melyeknek komoly esztétikai súlya is van, folyamatosan reagált a kor kérdéseire. Példaértékű és időszerű bennük a minőségre való törekvés.

A vásárhelyi születésű irodalomtörténész, Mórocz Gábor, a Magyar Napló szerkesztője középiskolás kora óta kötődik Németh Lászlóhoz, akinek egyik kötetét már egy osztálykirándulására is magával vitte. Mint kifejtette, a Magyar Írószövetség lapja, a Magyar Napló ápolja Németh László örökségét. A periodikában – 1956-ról szóló írásai mellett – megjelentek Némethnek a hazai felsőoktatás átalakításáról vallott nézetei is.

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy Németh Lászlót ma, a 21. században időszerű, sőt korszerű alkotónak kell tartanunk, aki mindig a maximumhoz mérte magát, ezért is fontos őt ismernie a kor emberének, különösen a fiataloknak.