Hetven éve épült ki Rákosi rendszere

Munkásnő rivaldafényben, köztársasági elnök házi őrizetben A „fordulat éve”, avagy kommunista hatalomátvétel Magyarországon, 1948 címmel rendezett konferenciát kedden a hódmezővásárhelyi Emlékpont. Hetven éve ezekben a napokban érkezett fontos állomásához a kommunista diktatúra kiépítése – mondta el megnyitójában Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója. Ezekben a napokban államosították az egyházi […]

Trianon tragédiájáról és következményeiről az Emlékpontban

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban éve óta hagyomány, hogy az intézmény Trianonról és a nemzeti összetartozás napjáról is megemlékezik. A közgyűjtemény az idén „Semmi kétség, hogy Magyarországot igazságtalanság érte” Trianon és következményei címmel rendezett tudományos tanácskozás a békediktátum aláírásának kilencvennyolcadik és e nap Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánításának nyolcadik évfordulójára. A nemzeti összetartozás lényege, hogy a nemzet bár politikailag széttagolt, […]

Nemzetközi doktoranduszkonferencia az Emlékpontban

Magyarország modernkori történetéről – a kora újkortól a rendszerváltás idejéig – szóló előadások hangzottak el a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara, a Doktoranduszok Országos Szövetsége és az Emlékpont közös szervezésében létrejött III. „Magyarország története a kora újkortól a legújabb korig” című tudományos konferencián, ahol történész doktorandusz hallgatók és doktorjelöltek mutatták be kutatásai eredményeiket. Az […]

A vásárhelyi zsidóság első világháborús veszteségeiről nyílt kiállítás az Emlékpontban

Az első világháború hódmezővásárhelyi izraelita hőseinek állít emléket a hódmezővásárhelyi Emlékpont 2018. május 25-én megnyílt tárlata, amely tablók, valamint korabeli fényképek és dokumentumok segítségével idézi fel annak a negyvenkét vásárhelyi zsidó férfinak az alakját, akik a Nagy Háborúban a magyar hazáért adták életüket. A megnyitót követően a kiállítás témájában rendezett tudományos konferencián járták körül a […]

A Nagy Háború vásárhelyi izraelita hőseinek sorsa az Emlékpont kiállításán

Sajtóbejáráson ismerhették meg szerdán a média munkatársai a hódmezővásárhelyi Emlékpont pénteken nyíló, „Magukkal vittek mindent áldozatnak…” A Nagy Háború vásárhelyi izraelita hősei című kiállítását, amelyen a kutatások során feltárt dokumentumok és fényképek mellett egy szivaros láda is a száz évvel ezelőtti sorsokat idézi. – Viszonylag keveset kutatott terület a magyar zsidóság első világháborús részvétele – […]

Felvidéki magyar egyetemisták az Emlékpontban

A felvidéki komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának másodéves biológia szakos hallgatói keresték fel szerdán a hódmezővásárhelyi Emlékpontot. A Makovecz-ösztöndíj keretében magyarországi látogatáson lévő csoport a Szegedi Tudományegyetemmel karöltve szervezte meg a közel húsz egyetemista terepgyakrolatát – mondta el a csoportot vezető Nagy Melinda dékánhelyettes. Szlovákiai egyik legfiatalabb felsőoktatási intézménye, a Selye János Egyetem magyar nyelven […]

Új könyv a sajtó és a politika kapcsolatáról

Döbör András történész, főiskolai docens, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja Sajtópolitika és politikai sajtó Magyarországon (1780–1840) című könyvét mutatták be a szegedi egyetem Klebelsberg Könyvtárában. A szerzővel Miklós Péter történész, főiskolai docens, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője beszélgetett. A budapesti Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg az év elején Döbör András történész, főiskolai docens […]

Vásárhely elveszett emlékei

Hódmezővásárhely építészetének átalakulását dokumentálja a Vásárhely Anno. A változó város, 1945–1990 című kötet, amelyet hétfő délután mutattak be a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. A 2017-ben indult Vásárhely Anno projekt fontos állomása a könyvbemutató, amelynek első része volt a most véget ért kiállítás a közgyűjtemény galériájában, s már működik a vasarhelyanno.hu honlap, amelynek huszonháromezer fényképén keresztül ismerhető meg a város […]

A vásárhelyi zsidóság történetével ismerkedtek a fővárosi vendégek

A Budapesti Zsidó Hitközség Herman Lipót Idősek Klubja és a Hegedűs Gyula utcai Idősek Klubjának ötven fős csoportja kereste fel szerdán a hódmezővásárhelyi zsinagógát és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyet. A látogatókat vezető Tolnai Judit, a Budapesti Zsidó Hitközség szociális osztályának munkatársa elmondta: tagjaik között vannak vásárhelyi születésűek, így adódott a vásárhelyi látogatás ötlete. A csoportot […]

A városi történelemverseny legjobbjait díjazták az Emlékpontban

A történelem ismeretére bizton lehet építeni Mintegy százhúsz általános iskolás vett részt a hódmezővásárhelyi Emlékpont és a Klauzál Gábor Általános Iskola idén tizenkettedik alkalommal megrendezett városi történelemversenyén. A versenyző diákok április 18-án két feladatlapot is kitöltöttek, az egyiken a tanterv szerinti történelemtudásukról adtak számot, míg a másik kérdéssorra az Emlékpont állandó kiállítását végigjárva válaszolhattak. A […]