Trócsányi László igazságügyi miniszter kötetét mutatták be az Emlékpontban

Csak erős önbizalommal lehetünk sikeresek Trócsányi László igazságügyi miniszter Párizsi napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt, 2010. július – 2014. június című kötetét ismerhették meg a hódmezővásárhelyi Emlékpontban kedden délután a közgyűjtemény és a Századvég Kiadó közös rendezvényének látogatói. A szerzővel Lázár János országgyűlési képviselő beszélgetett. – Történészként fontosnak tartom, hogy a hazáját szolgáló […]

Nőorvosok ismerkedtek az Emlékponttal

Hódmezővásárhelyen tartja a Magyar Nőorvos Társaság Dél-Magyarországi Szekciójának éves tudományos ülését. A Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyéből érkező szakembereknek a 39. alkalommal megrendezett találkozón résztvevő doktorok a pénteki szakmai programok között az Emlékpontba is ellátogattak. A vásárhelyi kórház szülészet-nőgyógyászati osztálya szervezte tudományos tanácskozás csoportja Dr. Kováts Dénes vezetésével érkezett az Emlékpontba, ahol  a főorvos  […]

Miklós Péter előadása a Csongrád Megyei Levéltári Napon

Klebelsberg küldetése Negyvenegyedik alkalommal került megrendezésre a Csongrád Megyei Levéltári Nap, amelynek egyik előadója Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója volt. Negyvenegyedik alkalommal került megrendezésre az idén a Csongrád Megyei Levéltári Nap Szegeden. A Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára által szervezett tudományos konferencia egyik előadója Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum […]

Makói történetek tükörképei az Emlékpontban

A Makói Honismereti Kör csoportja kereste fel szombat délután a hódmezővásárhelyi Emlékpontot. A kör vezetője, Pál Lászlóné Szabó Zsuzsa elmondta: azért választották célpontul a vásárhelyi közgyűjteményt, mert tagjaik közül még voltak, akik nem látták a Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történetét bemutató kiállítást. A látogatás során a makói vendégeket megfogta a múzeum modern hangvétele, s […]

Magyar hadifogolysorsokat ismertek meg a vásárhelyi diákok

Ingyenes tárlatvezetéssel várta a hódmezővásárhelyi iskolákat az Emlékpont az Emberi sorsok Szibériától Szardíniáig. Hadifogoly magyarok a Nagy Háborúban című nemzetközi multimédiás kiállításon. Az elmúlt hét folyamán hat iskolai csoport ismerte meg Margittai Gábor és Major Anita tárlatán keresztül a világ valamennyi kontinensére elkerülő magyar hadifoglyok történeteit. Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze az Eötvös József és […]

Könyvsorozat a Horthy-korszak külpolitikájáról

Utolsó csatlós, vagy kényszerű szövetséges? Gulyás László történészprofesszornak a Horthy-korszak külpolitikájáról szóló sorozata ötödik kötetét mutatták be a napokban a szegedi egyetem Klebelsberg Könyvtárban, ahol Miklós Péter múzeumigazgató beszélgetett a szerzővel. Gulyás László történésznek, a Szegedi Tudományegyetem professzorának a Horthy-korszak külpolitikájáról szóló sorozata ötödik kötetét mutatták be a napokban a szegedi egyetem Klebelsberg Könyvtárban. Az […]

Hódmezővásárhely újkori történelmével ismerkedtek a szentesi szakgimnazisták

A szentesi Boros Sámuel Szakgimnázium mindhárom végzős osztálya tett látogatást szerdán a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. A tanintézmény történelem szaktanára, Imre Péter vezetésével érkezett tanulók az állandó kiállítás megtekintését követően rendhagyó történelemórán is részt vettek. – Amióta az Emlékpont megnyílt, minden évben elhozom a tizenkettedikes diákokat, akik történelemből Magyarországnak épp ezen időszakával ismerkednek – mondta el a […]

Túró Rudi és csehszlovákiai bevonulás

1968-ról az Emlékpontban Míg Nyugat-Európában és a tengerentúlon a diáklázadások, a hippi mozgalmak és a vietnami háború elleni tiltakozás voltak napirenden, Magyarországon egészen más állt a társadalom érdeklődésének homlokterében – mondta el a hódmezővásárhelyi Emlékpontban tartott csütörtöki könyvbemutatóján Tóth Eszter Zsófia. A történész 1968 Magyarországon. Miért hagytuk, hogy így legyen? című, Murai Andrással közösen írt […]

Könyv az első világháború Csongrád megyei hőseinek emlékére

Sorsok és emlékek A mai Csongrád megye területének lakói közül az első világháborúban elhunytak és eltűntek száma meghaladta a tízezer főt. Az ő emlékükre a Csongrád Megyei Önkormányzat kötetet jelentetett meg az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával: Miklós Péter történész, vásárhelyi múzeumigazgató „Szörnyű dicsőségünk” Az első világháború Csongrád megyei hőseinek emlékezete című könyvét. A száz […]

A „Legelső Magyar Asszony”

Asszonyok a Horthy-korszakban címmel indított előadássorozatot a hódmezővásárhelyi Emlékpont, amelyben Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze a két világháború közötti időszak közélete női szereplőinek sorsát és szerepvállalását mutatja be. A keddi nyitóelőadáson Horthy Miklósné Purgly Magdolna, a „Legelső Magyar Asszony” történetét ismerhették meg az érdeklődők. A nemesi családból származó Purgly Magdolna 1900 januárjában egy miskolci farsangi […]