Sajtószoba

Fiatalok a kommunista diktatúra ellen

– A fiatalság dinamikájával együtt jár, hogy valamiféle forradalmiság fűti az ifjabb generációt még “békeidőkben is”, ez a hevület viszont megsokszorozódik háborúban vagy diktatúra idején. 1956-ban egyértelműen bizonyították felelősségérzetüket, megmutatva, világosan látták, hogy saját jövőjük a tét

– mondta lapunknak Miklós Péter történész, címzetes egyetemi tanár az Emlékpontban, a Nemzeti Emlékezet Hete programsorozatot indító előadása előtt.

A vásárhelyi kulturális intézmények főigazgatója szerint különleges atmoszférát teremt egy rendhagyó történelemórához az Emlékpont, ahol az 1956-os eseményekkel is foglalkozó tárlat világába csöppennek a diákok. Szerda délelőtt például egy vásárhelyi középiskola tanulói. 

Fiatalok a kommunista diktatúra ellen címmel szegedi és vásárhelyi diákok 1956-os szerepvállalását elevenítette fel. A diktatúra ellen 1945-től több periódusban fellépett ugyanis a fiatalság: a fakultatív vallásoktatás bevezetése elleni tiltakozás 1947 márciusában indult el az ország több pontjához hasonlóan Szegeden is. 1956. október 16-án a szegedi egyetem bölcsészettudományi karán megalakult a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, majd október 19-én másodikként Hódmezővásárhelyen lobbant fel a forradalom szikrája. A két dél-alföldi város diákjai tehát úgymond az idők élén járva, megelőzték a forradalom hivatalos kitörését.

Délmagyarország / delmagyar.hu – 2022. október 19.