Színpad-kínpad az Emlékpontban
A VTV összefoglalója a Színpad és kínpad című ünnepi előadásról.
A VTV összefoglalója a Színpad és kínpad című ünnepi előadásról.
A Tornyai János Múzeum közleménye szerint a kommunista diktatúra évtizedeit bemutató Emlékpont 2005-ös megnyitása óta minden évben tudományos és oktatási programsorozatot szervez október 23-ához, az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepéhez kapcsolódóan.
Fiatalok a fiatalokról: rendhagyó történelemórán jártak középiskolások az Emlékpontban.
Szerdán elindul a Nemzeti Emlékezet Hete a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.
A Vásárhelyi Televízió tudósítása a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálat tematikus látogatásáról az Emlékpontban.
Az 1956-os forradalom évfordulójára tervezett műsorukra készülve tettek látogatást “ágotás” fiatalok az Emlékpontban.
A Hódpress közéleti hírportál tudósítása a aholokauszt áldozataira emlékezésről.
A Vásárhelyi Televízió tudósítása a városi általános iskolás történelemversenyről.
A holokauszt áldozataira emlékezett Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Emlékpont.
Emlékeztek és értékekkel szembesültek a diákok