Az államszocialista rendszernek olyan kifejezéseket köszönhetünk, mint kulák, padlássöprés vagy kitelepítés – mondta a kommunizmus áldozatainak emléknapján a hódmezővásárhelyi Emlékpont esti rendezvényének résztvevőit köszöntve Bálint Gabriella. Az önkormányzati képviselő emlékeztetett: 1947-ben e napon minden jogi eljárást mellőzve fogták el és hurcolták a Szovjetunióba a Vörös Hadsereg katonái az akkor demokratikusan működő Független Kisgazdapárt elnökét, Kovács Bélát.
– Bárhol kezdte meg működését a kommunista rendszer, ellenállásba ütközött a társadalmi rendet erőszakos módszerekkel megváltoztató politikája, így a Dél-Alföldön is – jelentette ki beszédében Őze Sándor professzor. A budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára kifejtette: a bolsevikok számára a parasztság volt a legkomolyabb ellenfél, amely réteget igyekezett megosztani, a társadalom többi tagjával szembe állítani.
A professzor a dél-alföldi térségben működött Fehér Gárda Mozgalom, míg a Békésben és Biharban tevékenykedett Sárréti Sasok mozgalmáról szólva kifejtette: a szovjet katonai jelenlét és nyomásgyakorlás ellen indították a szervezkedést, céljuk volt a résztvevők életére is kockázatot vállalva életben tartani a reményt, hogy létezhet egy másik, demokratikus világ is. A Sárréti Sasok tagjainak mintegy háromnegyede földműves volt, de szép számmal akadt közöttük a szocialista arculatra formálódó közigazgatásból, rendőrségtől és a hadseregből elbocsátott tisztviselő és tiszt is, akik igyekeztek a szovjet hatalomátvétel után bekövetkező félelem ellen tenni.
Az est folyamán a résztvevők megtekintették A fehérballonos című dokumentumfilmet, amelynek rendezője, Stefka István, valamint forgatókönyvírója, Csurka Dóra is részt vett a vetítésen. A filmkockák lefutása után az alkotókkal Zeman Ferenc, az Emlékpont történésze beszélgetett.
A fimben megszólaló jogászprofesszor, Jobbágyi Gábor és a nyugalmazott büntetőbíró, Kahler Frigyes úgy vélik: az 1956-os forradalom provokáció nyomán robbant ki, amelynek célja az volt, hogy a nemzetközi egyezmények ellenére a hazánkban tartózkodó szovjet csapatoknak mégsem kelljen kivonulni. Csurka Dóra rámutatott: van még feladata a történészeknek, hogy a két jogász állításait dokumentumokkal igazolják.
Az 1956. október 25-i Kossuth téri előtti tüntetésen Stefka István nem vett részt, de édesapjával már a helyszín felé tartott, amikor a sortűz megkezdődött. Az újságíró, aki pályája során több száz interjút készített e témában, kijelentette: a tüntetőkre leadott sortűz – amelynek áldozatainak száma akár az ezret is elérheti – nemcsak a környező épületekből, hanem az Országházból is pergett a tüntetőkre. Mint elmondta, az épületet az állambiztonság tartotta kezében, azonban volt olyan szemtanú, egy lengyel újságíró, aki szerint kizárólag szovjet katonák voltak a Parlamentben. Zeman Ferenc hozzátette: az Emlékpont 1956-os kutatásai során az egyik adatközlő is – aki akkor a díszzászlóalj katonája volt – állította: az ÁVH-sok is tüzeltek a tüntető tömegre.
Stefka István kijelentette: a Zétényi-Takács néven ismertté vált, azonban az akkor Sólyom László vezette Alkotmánybíróság által megsemmisített törvény demokratikus módon rendezte volna a felelősök elszámoltatást, így azonban a gyilkosok büntetlenek maradhattak, s amíg elkenjük a múltat, azt nem fogjuk magunkénak érezni és nem lesz történelmünk.
A beszélgetést követően a program résztvevői az Emlékpont portáljánál helyezték el az emlékezés mécseseit.
