A vásárhelyi szociáldemokrata, aki nemet mondott Rákosinak
A 125 éve született hódmezővásárhelyi politikus, Takács Ferenc politikai és közéleti munkájáról rendezett tudományos tanácskozást a hódmezővásárhelyi Emlékpont. Mint azt Miklós Péter, a közgyűjtemény intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója elmondta, Takács Ferenc a huszadik századi történelem színes egyénisége, aki az országos politikai szerepvállalása mellett Vásárhely mai fogalmaink szerinti önkormányzatában is több évtizedig meghatározó szerepet töltött be.
![](http://emlekpont.hu/wp-content/uploads/2020/03/2018_1024_TF_0008.jpg)
Takács szociáldemokrata, baloldali elkötelezettségű politikus volt, akinek 1919-es tapasztalatai azt mutatták, hogy a kommunista párt elpusztítja a baloldaliságot és a demokráciát, ezért ellenezte 1948-ban a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesülését. Miközben Hódmezővásárhelyt képviselte, a nagypolitikában is szerepet vállalt, vezette az iparügyi tárcát, s dolgozott földművelésügyi államtitkárként és árvízvédelemért felelős kormánybiztosként is.
Miklós Péter a konferenciára érkezetteket köszöntve felhívta a figyelmet, hogy a tudományos tanácskozás két előadója, Presztóczki Zoltán, a Csongrád Megyei Levéltár hódmezővásárhelyi munkatársa és a szegedi levéltárban dolgozó kollégája, Zeman Ferenc közösen dolgozik az Emlékpont gondozásában jövőre megjelenő köteten, amely a 125 éve született politikus tevékenységét tárja az olvasók elé.
A tanácskozást a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője, Juhász Tünde kormánymegbízott nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy a konferenciát szervező közgyűjtemény az országban egyedüliként nemcsak bemutatja, de folyamatosan kutatja az 1945 és 1990 közötti múlt helyi eseményeit a holokauszttól a málenkij robotig, a hatvankét évvel ezelőtti forradalomtól a Kádár-korszak bűntetteiig, amelyek valamennyi vásárhelyi család életét befolyásolták. S ezek sorában az október 24-i konferencián a kiváló vásárhelyi politikus, Takács Ferenc pályafutásáról kaphattak hiteles képet az érdeklődők, aki olyan időszakban vállalt politikusi szerepet, amelyben nehéz volt becsületesnek, szavahihetőnek és megvallott értékrendjéhez hűnek maradnia, s bár kérték, majd kényszerítették, mégsem lett kommunista kollaboráns.
Takács Ferencet szociáldemokrata politikusként ismerte meg Hódmezővásárhely, s így robbant be az országos közéletbe is – fejtette ki előadásában Marjanucz László, a Szegedi Tudományegyetem Modernkori Magyar Történeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense. Már tizenhét évesen elkötelezte magát a szocialista gondolat mellett, tagja volt a Hódmezővásárhelyi Nemzeti Tanácsnak, majd a tanácsköztársaság kikiáltása után a várost irányító, szűkebb népi direktóriumnak is. S bár nem értett egyet mindenben az akkori ideológiai tételekkel, a baloldali program megvalósításában látta a szegény néptömegek felemelkedésének egyetlen esélyét. Azonban nem fogadta el az osztályharc létjogosultságát, inkább a társadalmi békében megvalósuló kiegyenlítésre törekedett a szorgos munkavégzés eszközével.
Palasik Mária, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára osztályvezetője az 1944 és 1949 közötti magyar parlamentek szociáldemokrata képviselőinek sorsát vizsgáló előadásában rámutatott: ebben a frakcióban volt a legtöbb szakmunkás végzettségű képviselő, a legkevesebb diplomás, míg gazdálkodó egyáltalán nem volt közöttük. A szociáldemokrata párt sorsában jelentős törést hozott Marosán György és Szakasits Árpád 1948-ban végrehajtott puccsa, amikor a frakcióból kizárták azt a harminchárom képviselőt, akik ellenezték a kommunista párttal történő egyesülést, ezután nem volt akadálya a Magyar Dolgozók Pártja létrejöttének. A szociáldemokrata politikusok hittek a demokratikus Magyarország felépítésében, csalódásuk ezért is volt fájdalmas.
Presztóczki Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Hódmezővásárhelyi Levéltár munkatársa előadásában Takács Ferenc törekvéseit mutatta be, amelyek egyik célja a gazdasági cselédek és törpebirtokosok érdekeinek képviselete volt, s vált fontos hellyé a mai Dr. Rapcsák András utcán található épületben működött Munkásotthon, amelyben nemcsak politikai és szakszervezeti gyűléseket tartottak, de számos kulturális eseménynek is helyt adott közösségi tér.
Zeman Ferenc, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára munkatársa a konferenciát záró előadásában szólt Takács Ferenc hódmezővásárhelyi tevékenységéről, amikor a szovjet megszállást követően támogatta Kiss Pál tűzoltóparancsnok polgármesterré való kinevezését és segítette a közrend fenntartásában végzett munkáját, s arról, hogy iparügyi miniszterként hogyan igyekezett óvni a magyar ipari tulajdont, próbálva például az Egyesült Izzó berendezéseinek Szovjetunióba történő szállítását megakadályozni. Földművelésügyi államtitkárként a Dániában látott példa alapján az önkéntes szövetkezetek megalakítását szorgalmazta, míg árvízvédelmi biztosként a Dunába és Tiszába robbantott hidak kiemelésével igyekezett elejét venni a jeges ár károkozásának.
A kommunista párt a kisgazdák „felszalámizása” után a szociáldemokraták ellen fordult, s mikor Takács látta lehetőségeinek beszűkülését, visszatért Vásárhelyre gazdálkodni. Özvegye visszaemlékezése szerint Rákosi itt hívatta a „torony alá”, s miután nem vállalta, hogy köztársasági elnökként Tildy Zoltán utódja legyen, koncepciós perbe fogták, s bebörtönözték. A börtönévek alatt szerzett betegsége miatt az 1955-ben történt szabadulása után kórházba került, s bár megindult ítéletének felülvizsgálata, 1956. május 13-án elhunyt. Bár végső búcsúztatására a vásárhelyiek nagy tömege ment el, a városházára mégsem került ki a fekete lobogó. Emlékét ma Vásárhelyen utcanév és emléktábla is őrzi.