Zár alatt

Zár alattKollektív bûnösség – „A községek lakossága valóságos hadizsákmánynak tekintette a kitelepítettek ingóságait” Hetven évvel ezelõtt, 1946. január 19-én indult meg Budaörsrõl a kitelepített németeket szállító elsõ transzport. Ezzel vette kezdetét a csaknem félmilliós magyarországi németség deportálása. A kollektív bûnösség elvének gyakorlati alkalmazásával több mint 180 ezer hazai németet hurcoltak el szülõföldjérõl, és fosztottak meg […]

Fotográfiai előadás az Emlékpontban

Fotográfiai elõadás az Emlékpontban Második állomásához érkezett a Lucien Hervé Kamera Klub elõadássorozata. Ezúttal egy interaktív beszélgetésre került sor az Emlékpontban, melyen – többek között – azt a kérdést boncolgatták a résztvevõk, hogy lehet-e a fotózás az új festészet?Kis Péter fotógráfus hallgató szerint ez a téma meglehetõsen megosztja a fotósokat és mûvészeket egyaránt, egyelõre kérdés […]

A Don-kanyar hőseire emlékeztek

A Don-kanyar hõseire emlékeztek Hetvenhárom éve, 1943. január 12-én kezdõdött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek során napok alatt szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fõs 2. magyar hadsereg. Ez volt a magyar hadtörténet legnagyobb veresége. Városszerte több megemlékezést is szerveztek az évfordulóra emlékezve. […] Tévhitek és valóság a 2. […]

Tévhitek és valóság a Don-kanyarról

Tévhitek és valóság a Don-kanyarrólInteraktív történelemóra az Emlékpontban Második világháborús puskát, egyenruhát és számos más katonai felszerelést is bemutatnak az Emlékpont rendhagyó történelemóráján január 12-én a hódmezõvásárhelyi közgyûjteményben. A magyar 2. hadsereg doni harcairól Triznya Andor katonai hagyományõrzõ tart elõadást kedden délelõtt fél 10-kor. Mind a történetírásban mind a közbeszédben még mindig számos tévhit tartja […]

A fotó, mint az új festészet?

A fotó, mint az új festészet?Az Emlékpontban folytatódik a fotográfiai elõadássorozat Fotó vagy képzõmûvészet? Vajon összefügg vagy élesen elválik egymástól e két fogalom, egyáltalán miként lehet egy felvételbõl mûalkotás? A Lucien Hervé Kamera Klub elõadássorozatának második estjén e kérdéseket magyarázzák Kis Péter és Dobokay Máté fotográfia szakos hallgatók január 11-én este fél héttõl. A beszélgetés […]

Fontos része az egésznek

Fontos része az egésznek Éppen egy évvel ezelõtt vette át az Emlékpont vezetését a szegedi születésû Miklós Péter történész-muzeológus. A Vásárhelyi Hírek az elmúlt év egyenlegének megvonására kérte az intézményvezetõt, aki számára nem volt ismeretlen a közgyûjtemény, hiszen a teológus végzettséggel is rendelkezõ tudományos szakember az Emlékpont megnyitása óta rendszeresen tartott elõadásokat és vett részt […]

Az emlékezetkultúra színtere

Az emlékezetkultúra színtere Miklós Péter az Emlékpont elmúlt egy évérõl Tudományos konferenciák, könyvbemutatók, idõszaki kiállítások hosszú sora tette mozgalmassá a hódmezõvásárhelyi Emlékpont munkatársainak és látogatóinak mindennapjait a 2015. évben. Miklós Péter – aki egy éve vezeti a kommunista diktatúra évtizedeit bemutató intézményt – szerint a huszadik századi történelmi sorsfordulók és az azokhoz kapcsolódó emlékezetkultúra momentumai […]

Elhallgatott titkok

Elhallgatott titkokról tartott elõadást a Délvidék Kutatóközpont az Emlékpontban A Délvidék Kutatóközpont tartott bemutatkozó estet csütörtökön az Emlékpontban. Kiadványukat, a Délvidéki Szemle címû folyóirat törekvéseit és lehetõségeit Prof. Dr. Zakar Péter, a kutatóintézet vezetõje ismertette. Forró Lajos történész, újságíró Jelöletlen tömegsírok a Délvidéken címû elõadásában az 1944-1945. évi tervszerû népirtásról beszélt hallgatóságának. A Délvidék Kutatóközpont […]

Bemutatták Székkutas könyvét

Bemutatták Székkutas képes, történelmi visszatekintõ könyvét Székkutas fennállásának 65. évfordulója alkalmából készült képes, történelmi visszatekintõ könyv, amit legutóbb Vásárhelyen, az Emlékpontban is bemutattak. Az eddigi nagy érdeklõdést követõen Székkutas polgármestere azt is elárulta: jön a folytatás. 1950-ben szakadt le Székkutas Hódmezõvásárhelyrõl és vált önálló településsé. A jeles esemény 65. évfordulója alkalmából Szél István polgármester és […]

A Délvidék Kutatóközpont tevékenységéről

A Délvidék Kutatóközpont tevékenységérõl az Emlékpontban A Délvidék Kutatóközpont tart bemutatkozó estet december 3-án, csütörtökön 17 órai kezdettel az Emlékpontban. A Délvidéki Szemle címû folyóirat törekvéseit és lehetõségeit Prof. Dr. Zakar Péter, a kutatóintézet vezetõje ismerteti. Forró Lajos történész, újságíró Jelöletlen tömegsírok a Délvidéken címû elõadásában az 1944-1945. évi tervszerû népirtásról lesz szó.