Az Emlékpontban forgatott filmmel VERSenyeznek a szentesi diákok

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete idén is meghirdette határokon átívelő versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt. A megmérettetésre a szentesi középiskolás, Kunszabó Viktória is benevezett, s versenyfilmjének forgatásához a helyszínt a hódmezővásárhelyi Emlékpont biztosította. A verseny második fordulójában Kunszabó Viktória, a szentesi Zsoldos Ferenc Technikum idén tizenkettedikes, rendész szakos diákjának feladata […]

Sorsok a kommunista diktatúra szorításában. Megjelentek az Emlékpont folyóiratának legújabb számai

A napokban jelent meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont tudományos folyóirata, az Emlékeztető két legújabb száma. Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője, a periodika főszerkesztője elmondta: az új kötetek a kibővült szerkesztőbizottság közreműködésével készültek, amelynek immár tagja Zakar Péter történészprofesszor, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese, valamint a komárnói Selye János Egyetem docense, Vajda Barnabás […]

Pográcz Gergely emlékét a hazai örmények is őrzik

A Fővárosi és a Józsefvárosi Örmény Önkormányzat csoportja látogatta meg a hétvégén a hódmezővásárhelyi Emlékpontot. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a Corvin-köz legendás főparancsnoka a szamosújvári örmény családból származó Pongrácz Gergely (1932-2005) volt, akinek tevékenységét a hazai örmény közösség is számon tartja. – A háromnapos utunkon negyven fős csoportunkkal felkerestük Kiskunmajsán a Pongrácz Gergely […]

Magányos nemzet. Diktatúrák – Nyolcvan éve halt meg tragikus körülmények között Pethő Sándor, a Magyar Nemzet alapítója

Dr. Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatójának, az Emlékpont intézményvezetőjének írása a Magyar Nemzet 2020. augusztus 22-i számában jelent meg. Közhelynek számít az a megállapítás, hogy a magyar államnak és a magyarságnak évszázadok óta sajátos szerepe van az európai értékrend és ­közösségek védelmében. Pethő Sándor halálának és a két szégyenletes totális diktatúra, a nácizmus […]

Öt sikeres pályázatot nyert el a Tornyai-múzeum

A járványhelyzet alatti kényszerű zárva tartás alatt is eredményes előkészítő munka zajlott a hódmezővásárhelyi muzeális intézményekben. A Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ virtuális kiállításra, könyvkiadásra és műtárgyvásárlásra is nyújtott be pályázatot a Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA). Miklós Péter múzeumigazgató elmondta: a nemrégiben közzétett döntési listán a múzeum öt sikeres pályázata is szerepel, összesen 2.850.000,- […]

Száz éve lett képviselő Slachta Margit, a vészkorszak embermentője

A száz évvel ezelőtt megválasztott első magyarországi képviselőnőről, Slachta Margitról tartott előadást Nagy Gyöngyi, a hódmezővásárhelyi Emlékpont történésze a Vásárhelyi Történelmi Kör XIII. Történettudományi Találkozóján a Mátyás utcai Olvasókörben. Slachta korában csodabogárnak számított: az első képviselőnő szerzetesként szerzett mandátumot. A magyar nők csak 1918 őszén kaptak választójogot, s így az akkor mindössze 36 éves Slachta […]

Megfigyelve mindhalálig. Kommunista bosszú négy évtizeddel később

A kádári állambiztonsági szervek az 1956-ot követő megtorlások során képesek voltak akár negyven évvel korábban megtörtént események kapcsán is nyomozásokat indítani – erről Vincze Gábor, a hódmezővásárhelyi Emlékpont történész-muzeológusa tartott előadást a tizenharmadik alkalommal megrendezett Történettudományi Találkozó nyitónapján, Hódmezővásárhelyen, a Mátyás utcai Olvasókörben. A szakember Kommunista bosszú négy évtizeddel később című előadásában két személy sorsán […]

Hazafias zsidó katonák a Nagy Háborúban

2019-ben jelent meg „A zsidó lakosság igen hazafias” – Hódmezővásárhelyi zsidó katonák az első világháborúban című kötet, ami részletesen bemutatja a dél-alföldi város hadbavonult zsidó férfi lakosságának életét és sorsát. A fotókkal, táblázatokkal, mellékletekkel gazdagon rendelkező kötet szerzőjével, Nagy Gyöngyi történésszel, a hódmezővásárhelyi Emlékpont munkatársával közölt beszélgetést a Neokohn.hu internetes portál. A cikk itt eredetiben […]

Piaristák a panelházaknál. Nem volt egyszerű újraindítani az egyházi iskolákat 1990 után

Dr. Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatójának írása a Magyar Nemzet augusztus 1-jei számában jelent meg. A magyar keresztény nevelés ezeréves történetének egyik legsötétebb fejezete volt az államszocializmus kora, amikor nemhogy a templomok falai közé szorították az egyházakat, de a felekezeti iskolák államosításával el is távolították őket az oktatás színtereiről. Az egyházi iskolák újraindulásának […]