Emlékpont

Huszonöt bot. Román atrocitások, tömeggyilkosságok Kelet-Magyarországon 1919-ben

Vincze Gábor, a hódmezővásárhelyi Emlékpont történészének írása a Magyar Nemzet 2020. szeptember 5-i számában jelent meg. A Román Királyság az 1916-os betörés után jó két évvel, 1918 novemberé­ben­­ is megtámadta Magyarországot. A hivatkozási alap a november 13-án­ aláírt belgrádi katonai konvenció azon kitétele volt, mely szerint az antant­ nevében a románok megszállhatják Erdély déli részét

Bővebben »

Orwell hollója. Miklós Péter tanulmányai az apokrifektől Barankovicsig

Dr. Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetőjének A változatok egylényegűsége. Eszmetörténeti tanulmányok című kötetéről Kovács Emőke recenziója a Magyar Nemzet 2020. augusztus 29-i számában jelent meg. Miklós Péter történész, múzeumigazgató rendkívül termékeny szerző. Huszonegy önálló könyve és több mint ötszáz publikációja mellett nemrégiben látott napvilágot A változatok egylényegűsége című eszmetörténeti

Bővebben »

Az Emlékpontban forgatott filmmel VERSenyeznek a szentesi diákok

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete idén is meghirdette határokon átívelő versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt. A megmérettetésre a szentesi középiskolás, Kunszabó Viktória is benevezett, s versenyfilmjének forgatásához a helyszínt a hódmezővásárhelyi Emlékpont biztosította. A verseny második fordulójában Kunszabó Viktória, a szentesi Zsoldos Ferenc Technikum idén tizenkettedikes, rendész szakos diákjának feladata

Bővebben »

Sorsok a kommunista diktatúra szorításában. Megjelentek az Emlékpont folyóiratának legújabb számai

A napokban jelent meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont tudományos folyóirata, az Emlékeztető két legújabb száma. Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője, a periodika főszerkesztője elmondta: az új kötetek a kibővült szerkesztőbizottság közreműködésével készültek, amelynek immár tagja Zakar Péter történészprofesszor, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese, valamint a komárnói Selye János Egyetem docense, Vajda Barnabás

Bővebben »

Pográcz Gergely emlékét a hazai örmények is őrzik

A Fővárosi és a Józsefvárosi Örmény Önkormányzat csoportja látogatta meg a hétvégén a hódmezővásárhelyi Emlékpontot. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a Corvin-köz legendás főparancsnoka a szamosújvári örmény családból származó Pongrácz Gergely (1932-2005) volt, akinek tevékenységét a hazai örmény közösség is számon tartja. – A háromnapos utunkon negyven fős csoportunkkal felkerestük Kiskunmajsán a Pongrácz Gergely

Bővebben »

Magányos nemzet. Diktatúrák – Nyolcvan éve halt meg tragikus körülmények között Pethő Sándor, a Magyar Nemzet alapítója

Dr. Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatójának, az Emlékpont intézményvezetőjének írása a Magyar Nemzet 2020. augusztus 22-i számában jelent meg. Közhelynek számít az a megállapítás, hogy a magyar államnak és a magyarságnak évszázadok óta sajátos szerepe van az európai értékrend és ­közösségek védelmében. Pethő Sándor halálának és a két szégyenletes totális diktatúra, a nácizmus

Bővebben »