Sajtószoba

Forradalmi relikvia került a vásárhelyi Emlékpontba

Tóth Sándor, az Aradon mártírhalált halt segélyszállító teherautójával bővült az Emlékpont kiállítása. A vásárhelyiek adományait a temesvári kórháznak szállító teherfuvarozót, Tóth Sándort 1989. december 23-án érte halálos lövés az aradi Maros-hídnál.

Miklós Péter az Emlékpont szakmai tanácsadója a Rádió7-nek elmondta, hogy a román forradalom egyetlen magyarországi mártírjának Avia típusú teherautóját harmincegy évvel a tragikus események után felújították, és most a hódmezővásárhelyi Emlékpont udvarán látható egy szabadtéri kiállítás keretében. A járvány miatt egyébként zárva tartó Emlékpont udvarát kinyitották, így az érdeklődők egészen április 15-ig szabadon megtekinthetik a szokatlan kiállítási tárgyat.

Miklós Péter erről részletesen így beszélt:

„Három lövés érte az autót, ezeknek a nyomai megvoltak, de ezeket már akkor, ’89-’90-ben helyrehozták, a szélvédőt kicserélték. Azt a lövést, amely Tóth Sándort érte, mi korabeli fényképfelvételek alapján rekonstruáltuk, és informatikai technikával 3D-s módon felmatricáztuk, tehát erősen látszik az, ahol a lövés érte Tóth Sándort.”

Rádió 7, 2021. április 6.