ArchívumHírekHírek 2013

Őstörténeti csodabogarak

Õstörténeti csodabogarak avagy alternatív elméletek a magyar múltról A hunoktól vagy a finnugoroktól származunk? Rokonaink-e a törökök, a sumérok és a japánok? Vagy épp Szíriuszról bolygóról jöttek õseink? Az Emlékpont történelmi szabadegyeteme, a SZE-EM. március 6-i elõadásában a magyar õstörténet kutatásának alternatív elméleteit mutatja be Balogh László, a Szegedi Tudományegyetem oktatója délután 5 órától az Emlékpontban. A hivatalos akadémia nyelvtudomány a finnugor nyelvrokonság elméletét vallja. A magyar nyelv rokonságára vonatkozóan ezen kívül több alternatív megközelítés is létezik, amelyeket Zsirai Miklós finnugorista 1943-ban Õstörténeti csodabogarak címmel megjelent munkájában – az írás A magyarság õstörténete, a kor legnevesebb magyar kutatóinak kifejezetten a nagyközönség számára szánt könyv zárótanulmánya – felsorolja, hogy a magyar nyelvet a finnugor és török nyelveken kívül milyen más nyelvekkel egyeztették az egyiptomitól az etruszkon át a maoriig! Az alternatív, gyakran fantázia szülte elméletek keletkezésének ½társadalmi igényét½ az alábbiakban foglalta össze Zsirai a negyvenes években írt tanulmányában: “A múlt dicsõségében sütkérezõ magyar kedélyeket egyáltalán nem elégíti ki a ‘halzsíros atyafiság’ szürke prózája, s a hivatalos tanításnak csalódottan hátat fordítva ismét ki erre, ki arra próbál érzelmi szükségleteinek megfelelõ kárpótlást, kielégülést találni. […] Megindult, folyik a verseny: ki tud szebb, érdekesebb, szenzációsabb elméletet kínálni.” Az Emlékpont márciusi történelmi szabadegyetemének elõadásán ezeket a változatos, sokszor áltudományos és a – nemcsak szakmai – dilettantizmus határait súroló elméleteket veszi górcsõ alá Balogh László, az SZTE-BTK Középkori Egyetemes Történeti Tanszékének tudományos segédmunkatársa.