ArchívumHírekHírek 2013

Ötvenhat emlékezete

Amikor ávós kopogtatott az ablakon Hétfõn kezdõdik az Emlékpont õszi rendezvénysorozata, a Nemzeti Emlékezet Hete. Az ötvenhatos forradalom emlékezetének szentelt két hétben rendhagyó tanórákon, tárlatvezetéseken, elõadásokon és beszélgetéseken idézik meg a világ legnagyobb szovjetellenes felkelését. A Nemzeti Emlékezet Hete célja, hogy a még köztünk élõ ötvenhatosok és a megtorlás áldozatai beszámolhassanak a mögöttünk hagyott évtizedekrõl, napjaink nemzedéke pedig szembesülhessen a közelmúlttal. A szervezõk fontosnak tartják, hogy rendhagyó történelemórák, tárlatvezetések, elõadások és visszaemlékezések által a mostani fiatalok jobban megismerjék a 20. század második felének történelmét. A programsorozat október 21-én általános és középiskolás diákoknak meghirdetett versmondó versennyel veszi kezdetét. Az idén is lesznek rendhagyó tanórák, amelyeken egy-egy a történelemkönyvekben kevéssé részletezett témát ismerhetnek meg a hódmezõvásárhelyi diákok. Kiss Gábor Ferenc történész a szegedi szikra azaz a MEFESZ megalakulásának gyújtóhatását mutatja be, Mihály Árpád szobrászmûvész, aki az 1956-os forradalom idején a legendás Pongrácz testvérekkel együtt harcolt a Corvin-közben, a szabadságharc legforróbb katlanjának eseményeit eleveníti fel. Október 23-án az Emlékpont kiállítása díjtalanul lesz látogatható, a városi megemlékezést követetõen a közgyûjtemény történészei tárlatvezetést tartanak a forradalom fellángolásáról, politikai, harci eseményeirõl és eltiprásáról. Az idei évben is folytatódik az Emlékpont és a Szegedi Tudományegyetem közös történelmi szabadegyeteme, a SZE-EM õszi szemeszterének nyitóelõadásán a magyar ügyrõl a világ figyelmét elterelõ szuezi válságról tart elõadást Ferwagner Péter Ákos egyetemi docens. Pénteken este Vásárhely kulturális életének legendás alakját, a 110 évvel ezelõtt született és 1956-ban egy verse miatt bebörtönzött Galyasi Miklóst idézi meg két egykori ½tanítványa½, Szenti Tibor és Vincze Ferenc. Az elsõ nagy világégést követõ vészterhes korba, az 1919. évi elsõ bolsevik diktatúra és a román megszállás idõszakába vezeti olvasóit William Gallen azaz Gál Vilmos történész, akinek Antantmisszió címû regényét Árva László iskolaigazgató mutatja be október 29-én. A második világháború hadtörténete iránt érdeklõdõk Horthy István repülõbalesetének legújabb vizsgálati eredményét, valamint a brit hadseregben szolgáló lengyel pilóták és a Szentes közelében nemrégiben feltárt repülõgép történetét ismerhetik meg október utolsó szerdáján. Magó Károly zászlóssal, roncskutatóval és Oláh András Pál történésszel Vincze Gábor, az Emlékpont történésze beszélget a Roncsok ½örök½ álmáról. A Nemzetei Emlékezet Hete ötvenhat hõsei elõtti fõhajtással ér véget november 4-én, amikor is felhangzik Gyulai József, Hódmezõvásárhely díszpolgárának az 57 évvel ezelõtti tragikus napon komponált gyászindulója. A rendezvénysorozat programja ide kattintva tekinthetõ meg.