Elrabolt gyermekkorMegrázó történet a Szovjetunióba hurcoltak emléknapján A Szovjetunióba hurcoltak emléknapján egy megdöbbentõ és szívbemarkoló történetet ismerhetnek meg az Emlékpont rendhagyó tanóráján résztvevõ diákok november 25-én, hétfõn 13 órától. 1945-ben, a második világháború végén a három éves Horváth Lászlót nagyszülei karjaiból tépték ki a szovjet hatóságok és hurcolták el egy szovjet gyermeknevelõ intézetbe. A ½janicsárként nevelt½ fiú elõször hat évesen szembesült magyar származásával, de csak a hatvanas években kerülhetett kapcsolatba édesapjával és juthatott haza Magyarországra – magyar nyelvtudás nélkül. A magyar Országgyûlés a tavalyi évben minõsítette november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává. A határozat alapján arról a mintegy 800 ezer magyarról van szó, akiket 1944 õszétõl hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak kényszermunkára, illetve akiket koholt vádakkal hosszú évekre számûztek a Gulag rabtelepeire. Hétfõn délután egy órától egy megrázó történetet ismerhetnek meg az Emlékpont rendhagyó tanóráján résztvevõ diákok. A jelenleg Nagymágocson élõ Horváth László maga mondja el a fiataloknak, hogyan szakították el családjától a szovjet hatóságok, fosztották meg magyarságától és miként került haza szülõföldjére. Az 1942-ben született Horváth Lászlót szülei a második világháború végén az Ungváron élõ rokonok gondjaira bízták. 1945-ben a nagyszülõk úgy döntöttek, hogy hazatelepülnek Magyarországra. A határátlépés során a szovjet katonák a nagyszülõk kezébõl kiragadták az ekkor három éves Lacit, õket pedig fegyverrel kényszerítették a magyar területre való átlépésre. Horváth Lászlót ezt követõen az ungvári gyermekgyûjtõ táborba hurcolták. 1945. októberében átvitték Munkácsra egy szigorúan zárt gyermeknevelõ intézetbe. Itt végzett el hét általános iskolai osztályt, majd Boriszláv városába került, olajipari középiskolába. 1959-tõl 1963-ig a Kaszpi-tenger melletti olajfúrásoknál dolgozott. Elõször hat éves korában jutott tudomására, hogy õ magyar. A gyermeknevelõ intézetben dolgozó egyik tanárnõ súgta fülébe, azzal a megkötéssel, hogy tartsa titokban. Édesapja 1956-ban kerestette a Vöröskereszttel, ekkor lett számára végérvényûen nyilvánvalóvá magyarsága. A forradalom kirobbanása miatt ügyét félresöpörték a hatóságok. Már a Kaszpi-tenger mellett dolgozott a számára kötelezõen kijelölt munkahelyen, amikor megkezdhette levelezését a budapesti Vöröskereszttel. Így vehette fel a kapcsolatot édesapjával, és végül hazautazhatott Magyarországra. Hazakerülését követõen meg kellett tanulnia a magyar nyelvet, és a mindennapokban való eligazodáshoz szükséges ismereteket is el kellett sajátítania. Ennél is nehezebb volt számára, hogy édesapjával felnõttként kellett kialakítani az apa-fiú kapcsolatot. A Kádár rezsim nem tûrte a ½baráti½ szovjetek által elkövetett embertelen történetek létezését, ezért Horváth Lászlónak és családjának a vele történtekrõl egészen a rendszerváltásig hallgatnia kellett.
