ArchívumHírekHírek 2014

Magyar zsidó sportolók emlékkiállítása

Magyar zsidó sportolók emlékkiállítása a Zsinagógában Magyar zsidó sportolók életútját bemutató kiállítás nyílt Egykor nekik szólt a himnusz címmel a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódva kedden a hódmezõvásárhelyi zsinagógában. Almási István polgármester a Magyar Zsidó Múzeum és a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum anyagából rendezett tárlat megnyitóján hangsúlyozta: a holokauszt hetvenedik évfordulóján fontos felhívni a hódmezõvásárhelyiek és különösen a diákok figyelmét a történelem egyik legnagyobb bûnére. Az utókor feladata emléket állítani a vészkorszak áldozatainak. Fontos, hogy a túlélõk visszaemlékezései nyitott fülekre találjanak, és azok tetteit sem feledhetjük, akik történelmünk legsötétebb óráiban is segítõ karjukat nyújtották az üldözöttek felé – fogalmazott a politikus. Az egyéni és kollektív tragédiák felhívják arra a figyelmünket, hogy meg kell óvnunk értékeinket és védenünk honfitársainkat. A zsidó orvosok, mérnökök, kereskedõk, mûvészek és sportolók a magyar kultúra meghatározó személyiségei voltak, akik elvesztése pótolhatatlan károkat okozott az ország számára – mondta a polgármester. Hajós Alfréd, az elsõ magyar olimpiai bajnok, Kronberger Lili, az elsõ magyar mûkorcsolyázó világbajnok, Barna Viktor, minden idõk legeredményesebb asztaliteniszezõje és társaik életpályája azért példaértékû, mert fantasztikus sportsikereiken kívül az élet egyéb területein is maradandót alkottak – közölte a politikus. Az 1930-as évekbõl származó vívósisak és kardok az Egykor nekik szólt a himnusz címû kiállításonMTI fotó: Kelemen Zoltán Gergely Braun “Csibi” József, Brüll Alfréd, Weisz Árpád, Petschauer Attila, Kabos Endre és a többi ünnepelt, a nemzet kedvenceiként szeretett sportolók életútja abban közös, hogy származásuk miatt üldözöttekké váltak, és Vészkorszak idején vesztették életüket – mondta Almási István. Urbancsok Zsolt, a Makói Levéltár fõlevéltárosa arról beszélt, hogy Vásárhelyen korán, már a rendszerváltozás utáni években elkészült az a kötetet, amelyben a második világháború és a Holokauszt áldozatainak névsorát és adatait közreadták. – Makón 2004-ben jelent meg a Makó monográfia, és tulajdonképpen akkor tudtuk meg, mi történt a makói zsidósággal. A kiállítást Riskó Géza, az MTVA sportfõszerkesztõje nyitotta meg. – Ami 70 éve történt, az aljas és megbocsáthatatlan, Soha nem szabad ezen túl lépni, emlékeztetni kell a jövõ nemzedékét, hogy kik voltak õk. A tárlat arra késztet, hogy emlékezzünk és gondoljunk azokra, akik értünk, magyarokért és az országért haltak meg, azért, mert zsidók voltak – mondta Riskó Géza, aki szerint a kiállítást ország- és világszerte vándoroltatni kellene. A rendezvényen Mohai Tamás gitármûvész és Nádra Kitti, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákja mûködött közre. A kiállítás június végéig tekinthetõ meg. Elek Ilona kétszeres olimpiai bajnok tõrvívó Európa-bajnoki érme és 1936-os olimpiai bajnoki emlékérmeMTI fotó: Kelemen Zoltán Gergely A zsinagóga emeletén berendezett tárlaton az érdeklõdõk a sportolók és sportmecénások pályafutását bemutató magyar és angol nyelvû tablók mellett láthatják többek között olimpiai bajnokok, Elek Ilona és Hajós Alfréd relikviáit, Kronberger Lili, a nõi mûkorcsolyázás magyar úttörõjének korcsolyáját, valamint a Margit-híd felrobbantásakor életét vesztõ Kabos Endre háromszoros olimpiai bajnok vívó emlékérmét és cigarettatárcáját. A kiállítás június végéig látogatható. Forrás: MTI, Promenád.hu – a vidék hírportálja