Késdobálók, kocsmák és népbüfék Kocsmatörténeti elõadás a Kádár-korszak ½becsületsüllyesztõirõl½ A magyar kocsmatörténet egy igen forrongó idõszakát, a ½talponállók½ és ½késdobálók½ világát mutatja be Dr. Marton Szabolcs, a Szegedi Mûszaki Középiskola Csonka János Tagintézményének történelemtanára május 19-én, kedden 17 órai kezdettel az Emlékpontban. Az italok és az italozás kultúrtörténetérõl nemrégiben összefoglaló könyvet megjelentetõ kutató elõadásában a magyar kocsmatörténet közelmúltját tárja a történelmi szabadegyetem hallgatósága elé. A Kádár-rendszerben igen ambivalens helyzet állt be ½kocsmafronton½: hivatalosan ugyanis egyre élesebb harcot hirdetett a hatalom az alkoholizmus visszaszorítására, az italboltokat, -kiméréseket is tömörítõ Vendéglátóipari Vállalatnak azonban egyre nagyobb nyereséget kellett produkálnia. Tarján 8. számú italbolt, népies nevén Vidám Rizsõr az 1980-as évekbenFotó: Laurencz Dénes – Forrás: MNL-Hódmezõvásárhelyi Levéltára A kocsmák a munkások elvárásaihoz alkalmazkodtak, így megjelentek a ½késdobálók½ és a ½talponállók½, mint teljesen új kocsmatípusok. Ezek a helyek azonban nem csak dolgozók ½feltöltõdését½ szolgálták, hanem a közveszélyes munkakerülõk (kmk) törzshelyeivé is váltak. Így a kocsmai italozás és a kmk között csupán egy szûk határmezsgye húzódott. A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán is oktató Marton Szabolcs elõadásában szó lesz a kocsmák szigorú hatalmi ellenõrzésérõl és az 1970-es évektõl elterjedõ házibulik, egyetemi klubok engedélyezése közötti ellentétrõl is. A magyarországi szeszfogyasztás az 1980-as években érte el maximumát. A SZE-EM szemeszterzáró elõadása arra keresi a választ, hogy a kocsmák számának növekedése támogatta-e az italfogyasztás emelkedését, vagy más jelenséget kell keresni a háttérben?
