ArchívumHírekHírek 2016

Pol Pot megye urai

Pol Pot megye uraiÖsszeboruló Sztálin és Lenin, egymást ölelgetõ magyar munkás és szovjet katona szobra, Terv szivarkák, és az elengedhetetlen piros telefon egy hatalmas asztalon. Ez csak néhány tárgy, amely kifejezi, milyen volt az élet az akkoriban Pol Pot megyeként számon tartott Csongrád megyében. Szimbolikusan a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján nyílt meg Szegeden az a tárlat, amelyhez még képzelõerõ sem szükséges, máris a kommunizmusban találja magát az ember. Szegeden, a tavaly felújított Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében alakították ki azt az emlékszobát (a Móra Ferenc Múzeum és a Csongrád Megyei Levéltár közremûködésével), amely nem nosztalgiával, hanem történészi objektivitással és apró részleteiben is alaposan kidolgozott enteriõrrel mutatja be az egypártrendszer világát. Leginkább egyetlen, helyi család uralmának, a Komócsin -klánnak a birodalmát.A bejáratnál Miklós Péter történész, a hódmezõvásárhelyi Emlékpont igazgatója fogad. Õ volt az, aki szakmailag felügyelte, hogy a tárgyak és a hangulat is autentikusan adja vissza a kort, amelyre egyre kevesebben emlékeznek.A pártállami múltat idézõ páternoszter helyett a csigalépcsõn sétálunk az emeletre. A “Pártkontroll. A szocialista közigazgatás Csongrád megyében” címû kiállítás helyszíne ifj. Komócsin Mihály, a megyei tanácselnök egykori dolgozó szobája.A hangulat kedvéért sötétben lépünk be Komócsin elvtárs titkárságára. Az ajtóval szemben elhelyezett világító fényképek azonnal elrepítenek a korba, ahol a fal mellé helyezett fekete-vörös bõrhatású kanapé és az azzal szemben lévõ fotelek a világ legtermészetesebb bútorainak számítottak. Felkapcsolódik a villany. Ebben a pillanatban tûnik fel a Magyar Népköztársaság címere a vörösre mázolt falon. Aztán hirtelen hátrafordulunk, és meglátjuk, hogy ahol bejöttünk az valójában a szekrény.”Ez eredeti, de nem a szoba bejárata, hanem a pótkijárat. A szekrény a hátsó lépcsõházba vezet, ahol alternatív módon lehet távozni az épületbõl például a nem kívánatos látogatók elõl, mint a bûvészfilmekben” – magyarázza a történész. “Állítólag itt valahogy még a Munkásõrség parancsnokságára is át lehetett jutni. Szimbolikus a helyszín, mert az épület a Csongrád megyei tanácsnak épült 1959 és 1961 között, ez a szárny pedig a pártbizottság számára. A szomszédos épületben kapott otthont a párthadseregként mûködõ Munkásõrség, tehát szépen kifejezi ez az épületegyüttes ezt a Pártkontrollt, amit végül címül választottunk” – teszi hozzá. Miklós Péter történész mutatja, hogy a menekülõ út a szekrényen át vezetett Fotó: Sulyok László A falakat, már ahol nem vörös festék, ott fa borítja, a radiátort pedig szürke burkolat. A dohányzó asztalon Terv szivarkák és Munkás cigaretta, stílusosan.”Ennek az emlékszobának a státusza speciális. A magyar állam tulajdonában lévõ épületben, a kormányhivatal vagyonkezelésében van ez az iroda, ami most már egy önálló kiállító hely” – mondja Juhász Tünde kormánymegbízott, miközben hellyel kínál a pártállami dohányzónak kialakított részben. Azt mondja, hogy a Kormányhivatal 2011-ben kezdte meg a mûködését ebben az épületben, ami 2015-ig ugyanúgy nézett ki, mint amikor megépült. Tavaly viszont egy uniós energetikai felújításnak köszönhetõen a külsejét is modernizálták.”Az a történelmi pillanat, hogy a régi épületünket többet már nem tudjuk senkinek bemutatni, juttatott el minket ahhoz a gondolathoz, hogy egy történelmi emlékszobát állítsunk a tanácsrendszernek, amivel azt is szeretnénk megmutatni, mi is a magyar közigazgatás jelenlegi helyzetének az elõzménye” -mondja a kormánymegbízott.Egyetlen szoba az egész, egy kis elõtérrel, mégis annyi minden van benne, hogy már az elsõ pillanatban is látszik, lesz mirõl mesélni. De mielõtt elindulnánk kommunista idõutazásunkra, megszólal az egyik helyi származású politikus, Komócsin Zoltán elvtárs hangja. Az “ellenforradalomról szóló hangzatos beszédet követõen korabeli zenei aláfestéssel képek peregnek a pártiroda falán. Na, de ne siessünk ennyire. Még be sem jutottunk Komócsin elvtárshoz. A kanapéján várakozunk. A váróban is van néhány érdekesség. Itt vannak például a már említett, egész falat betöltõ fényképek. Az egyik egy magasabb emeleti ablakból készült a hatvanas években és az épület elõtt gyülekezõ tömeget látni rajta. Meg azt a hatalmas Lenin szobrot, ami itt állt. A másikon pedig egy életkép elevenedik meg a nyolcvanas évekbõl. Az 1985-ös megyei pártértekezleten felirat hirdeti, hogy ½szilárd nemzeti egységben½ küzdenek ½a fejlett szocialista társadalomért½. A váró egészen autentikus Fotó: Sulyok László Az ajtó mögött megbújik egy fölfelé lépegetõ, a szocializmus építésére szolgáló vörös zászlóval vonuló, enyhén gnómszerû figura. Ez is jelképértékû. A kormánybiztos azt mondja, ez a kedvenc tárgya. Bár nagyon ronda, valójában kifejezi a kort, emiatt került ide. A sarokba viszont amiatt, hogy ne vonja el a figyelmet az államszocializmus igazi arcáról.”Ez egy ifjú munkás 1969-bõl, a Tanácsköztársaság ötvenedik évfordulóján. A korszak esztétikai irányelve a szocialista realizmus volt, de vélhetõen ez nem egy realista alkotás, vagy ha igen, akkor nyilvánvalóan a Komszomolnak vagy az ifjú munkásmozgalomnak a csõdjét jelenti – bár inkább egy heroikus kísérlet a zászlóvivõ, valamiféle üzenetet továbbadó, kopaszodó, de mégis ifjú munkásnak a bizarr megalkotására” – magyarázza Miklós Péter. Az ajtó mögé helyezett munkásszobor Fotó: Sulyok László Miért nevezték Csongrádot Pol Pot megyének?Ahogy belépünk a kommunista megye elsõ vezetõjéhez, azonnal feltûnik a szoba végében elhelyezett hatalmas tömör fából készült íróasztal a mögötte lévõ zászlóval és a Lenin képpel a falon.”Ezek az itt látható fényképek és bútorok valóban a megyei tanács birtokában voltak, tehát ebben az épületben, ha nem is ebben a szobában, de a megyei tanács használatában az államszocializmus korának évtizedeiben” – teszi hozzá a történész, aki azonnal belevág a családi történelembe.Csongrád megyét valójában a Komócsin-klán uralta. A szoba egykori lakója, Ifj. Komócsin Mihály három évtizedig állt a megyei pártbizottság élén. Eközben volt megyei tanácselnök és a régió országgyûlési képviselõje is. Apja, id. Komócsin Mihály is befolyásos kommunista volt: szakszervezetisként és illegális kommunistaként is tevékenykedett a két világháború között. Komócsin Illés ÁVÓ-s tisztként szolgált a negyvenes-ötvenes évek fordulóját, Komócsin Zoltán pedig országos politikusként, a megye egyik képviselõjeként is tevékenykedett.A megye gúnyneve egyrészt a tömeggyilkos vörös khmer vezérre utal, másrészt szójáték.Ez egy baloldali ellenzéki, vonalas, ahogy az ötvenes években hívták, szektás elhajlók körébe tartozó párthátterû megye volt. A keményvonalasság és a diktatórikus, autoriter vezetési mód miatt nevezték Pol Pot megyének már a korszakban is. Egyes pártbizottsági visszaemlékezõk azt mondták, hogy a pártbizottsági ülések is Pol Potok, vagyis politika pótlékok voltak, mert semmi értelmük nem volt, hiszen úgyis az történt, amit Komócsin elhatározott.Csongrád megyét ötvenhat évvel ezelõtt hozták létre az egykori Csanád megye, Torontál és Békés megyék bizonyos részeibõl. 1962-ben lett Szeged a székhelye. Amikor 1950-ben bevezették az új megyerendszert, szakítva a hagyományos és a magyar államigazgatás organikus szervezetébe illeszkedõ vármegyerendszerrel, Kádár János töltötte be az ezzel foglalkozó belügyminisztériumi funkciót. Õ fogalmazta meg azt, hogy a tanácsok nem az önigazgatás szervei, a tanácsrendszer rendeltetése nem az állampolgárok, hanem az állami szocializmus építésének a szolgálata.”Bár alkotmányos szinten minden hatalom a dolgozó népé volt és bár a tanácsokon keresztül a dolgozó nép közvetlenül gyakorolta végrehajtó hatalmát, igazából a gyakorlatban ennek pont az ellentéte volt megfigyelhetõ. Úgy, ahogy mondjuk a Parlament bábszínházként mûködött és évente két-három ülést tartott, elfogadta a legfontosabb törvényeket. 1949-tõl a Népköztársaság Elnöki Tanácsa gyakorolta rendeletei útján a végrehajtó hatalmat, úgy a Tanácsrendszer sem lentrõl fölfelé szervezõdõ demokratikus rendszer volt, hanem föntrõl lefelé, ami a párttól jött.”A korabeli párton belüli iratokból kiderül, hogy ellentétek voltak a szegedi és csongrádi pártbizottságon belül épp úgy, ahogy a megyei és az országos pártbizottság között is. Komócsin Mihály egy személyben volt szinte élet és halál ura Szegeden, abban a szobában, annál az íróasztalnál hozta a döntéseket, amin most egy nyolcvanas évekbeli piros telefon mutatja, hogy a családi egyeduralom ellenére K-vonal azért itt is volt.”Ahogy a korabeli vicc mondta, kétféle embernek van telefonja. Annak, aki államhatalmi megbízatást teljesít, és akit le akarnak hallgatni. A telefon mutatja a behálózott világot” – mondja a történész. A Terv szivarka és az elengedhetetlen piros telefon Fotó: Sulyok László Mellette egy szépen mázolt és pontosan kiégetett vörös Zsolnay Lenin-portrét látni és egy írógépet, amelyhez hasonló feltehetõen Komócsin elvtárs titkárnõjének az asztalán is lehetett, bár itt biztosan nem. Azért került ide, mert ez is szimbolizálja a Pártkontrollt. A korszak és kiállítás elengedhetetlen része, a vörös csillagot tartalmazó népköztársasági címer itt is feltûnik, bár kicsit más ábrázolásban, mint a váróban. Ez ebbõl a szobából sem hiányozhatott, hiszen akkoriban az osztálytermektõl kezdve az orvosi rendelõkön keresztül mindenhol a falon volt.Lehetett volna Komócsin-korszak isA címer alatt és a vörös zászló mellett egy ötvenes évek végérõl származó sematikus ábrázolású Lenin portré, meg Komócsin Zoltán fejszobra. A Csongrád megyei politikus vitte a legtöbbre a híres-hírhedt családból. 1938-tól a munkásmozgalom tagja, 1944 és 1948 között szegedi pártbizottsági titkár, 1956-ban a Hajdú-Bihar megye párttitkára lett. Debrecenben adott parancsot forradalmárok kivégzésére. Az ötvenhatos forradalom megtorlásában egyébként az egész Komócsin család részt vett, igaz, más-más területeken.Komócsin Zoltán Vas megyében is volt párttitkár. 1957-ben, megalakulása után viszont a KISZ, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség elsõ vezetõje lett, majd az MSZMP központi bizottságnak titkára 1961-tõl haláláig. Aztán az MSZMP KB tagja, majd titkára, és a Népszabadságnak, az akkori pártlapnak is volt a fõszerkesztõje is egy idõben. Mégsem ezek miatt lehet a legsikeresebb Komócsinnak tartani.”Komócsin Zoltánra felfigyeltek a Szovjetunióban. Szerepét az erõsíti, hogy Moszkvában is számítottak rá. Baloldali szocialistának, az engedékeny Kádár Jánossal szemben vonalasabbnak, baloldalibbnak elkönyvelt szereplõnek ismerték meg. Bár Rákosinál azért finomabb volt, és a rendszer is finomabb volt már akkoriban, tõle sem állt távol a terror, ahogy Lenintõl sem. Nem véletlenül vannak egymás mellett, nem a helyhiány miatt” – magyarázza Miklós Péter, majd hozzáteszi, a hatvanas évektõl kezdve Leonyid Brezsnyev arra törekedett, hogy Kádár Jánost menesszék és Komócsin kerüljön a helyére. Azt akarta, hogy õ legyen az MSZMP elsõ titkára. Ha úgy lett volna, ahogy Brezsnyev akarja, lehetett volna egy Komócsin-korszakunk is. A kiállítás részlete Fotó: Sulyok László Komócsin Zoltán viszont fiatalon meghalt, hivatalosan szívbetegségben. Persze sem Kádár, sem a családja nem bánta. Ez utóbbi azért nem, mert Zoltán, ahogy a történész fogalmaz, azonnal “politikai kultusztárggyá” vált. Halála után mindössze egy évvel már teret neveztek el róla Szegeden, de iskolák, közintézmények, és már közterületek is viselték a nevét az államszocializmus korában. Ugyanakkor azt, hogy nem csak az elsõszámú család tagjai szeretettek terrorizálni Pol Pot megyében, mi sem mutatja jobban, mint az asztal melletti szekrényben fellelhetõ dokumentumok. Mind eredeti iratok másolatai a megyei levéltárból. Az egyik egy Járási Tanácselnök kegyetlenkedésének lenyomata.A község dolgozó parasztjait Szabó János vb. elnök állandóan rettegésben tartja, és ebben segítségére volt Kántor örm.is., aki még az õrs beosztottjait is megfélemlítette, mint üzemi párttitkár.Ez áll a korabeli jegyzõkönyvben, amibõl kiderül, hogy a fent nevezett, mint a Csongrád megyei Üllés tanácselnöke esténként bejárt a helyi rendõrõrsre és az ott õrzött politikai foglyokat megkínozta. A történész elmondása szerint csak úgy, hobbiból.”1952. január 29-én keletkezett ez a jegyzõkönyv és arról tanúskodik, hogy egy fegyverrejtegetéssel meggyanúsított, kuláknak minõsített embert hogyan kínzott meg Szabó. Kétszer arcon ütötte, majd pedig gyufával a hímvesszõjét kezdte égetni. Ilyen jellegû hatásköri túllépések megfigyelhetõek voltak. A tanácselnök túl komolyan vette a népképviseleti funkcióját és még a hétköznapi terrorba is igyekezett beleszólni.” Az oroszok már a szerkényben vannakAz oroszok, pontosabban a szovjetek, ha nincsen spájz, úgy látszik, szekrényekben szoktak bujkálni, kordokumentumok mellett. A nyitott ajtó mögött ugyanis egyszer csak elõtûnik két ölelkezõ figura. Egy szovjet katona és egy magyar munkás duettje, a szovjet-magyar barátság bronzba öntött jeleként. Szovjet-magyar barátság Fotó: Sulyok László “A szovjet megszállók valójában az ország megszállását ünnepeltették április 4-én. Ugyanakkor a magyar társadalom nem felejtette el, mind a mai napig sem, hogy több mint 200 ezer embert hurcoltak el 44-45-ben, az úgymond felszabadítás során a Szovjetunióba és több mint 200 ezer nõt, meg gyereket erõszakoltak meg a szovjet megszállók. Ezeket a számokat a szociálpolitikai, meg a közigazgatási szervek jelentései is számon tartják, de ennél jóval magasabb számot is feltételeznek” – magyarázza az Emlékpont igazgatója.”A 60-as évektõl kezdve finomodott a diktatúra. Nem volt nyílt terror, de sokkal nagyobb mételyt alakított ki az öncenzúra. Olyan ez, mint amikor a kiskutyát idomítjuk arra, hogy nem mehet el a sarokig. A Rákosi-korszakban orrba verték érte, a Kádár-korszakban már tudta, hogy nem mehet el odáig. Az emberi mentalitást sokkal erõteljesebben megnyomorította a III/III-as ügyosztályok világa és a behálózottság is ezt szolgálta.”A történelmet ebben a szobában is jól szemléltetik a nagy képek. A fotók mellé három szövegblokk is került az egykori iroda falára. Az egyik a Tanácsrendszer kialakulásának korszakát mutatja be: az önkormányzatiságok felszámolásának, a tanácsrendszernek és a végrehajtó bizottságoknak világát. A második a megyét 1950 és 1989 között vezetõ öt megyei tanácselnököt mutatja be.”Beszédesek az életrajzok, ugyanakkor a történészi hitelességre, objektivitásra törekedtünk. Semmiféle minõsítés vagy ehhez hasonló arculat kialakítása, imázs építése sem pozitív, sem negatív irányban nem állt szándékunkban” – magyarázza Miklós Péter.A fotókon magát az elsõ embert látni és azt, hogyan zajlottak a tárgyalások. Sok mindent elmond a helyi pártvezetõ erejérõl és Pol Pot megyérõl is, hogy az egyik múltbéli pillanatban Ifj. Komócsin Mihály vehemensen magyaráz a rangban felette álló Németh Károlynak, aki az MSZMP központi bizottságának titkára, késõbb a népköztársaság elnöki tanácsának az elnöke volt.Ahol Sztálin és Lenin összeborul Tápai Antal: Lenin-portré (1968) a megyei tanács egyik zászlója mellett Fotó: Sulyok László A tárgyaló asztal mögötti falra szépen domborított, míves ábrázolásban a Munkácsy-díjas Tóth Sándor alkotásaként felkerült Zalka Máté is, aki Lukács tábornok néven volt a spanyol polgárháború kommunista oldalon harcoló csapatainak egyik vezetõje. Emellett jelentõs a szovjet szépirodalomban betöltött helye és laktanyákat, iskolákat nevezetek el róla. Mellé került Tápai Antal szobrászmûvész Lenin feje.Lenin sehonnan nem hiányozhatott, õ az ötvenes évektõl kezdve a korszak végig sokkal fontosabb volt Közép-Európában, mint Marx, aki a proletariátust az ipari munkássággal azonosította, ugyanakkor ipari munkásság viszonylag kevés volt Oroszországban és a Kelet-Közép Európában is. Lenin nagy újdonsága az volt, hogy a dolgozó parasztság is a proletariátus része lett.A másik szekrényben két szovjet is megbújik egy szoborban. Lenin ül, Sztálin fölé magasodik, miközben mosolyognak egymásra. Az alkotás azért különös, mert Lenin politikai végrendeletében az akkor már pártfõtitkárként mûködõ Sztálintól óvta a szovjet párt és államvezetést is. Bár a belsõ dokumentumokból kiderül, hogy Sztálin akkor önkritikát gyakorolt és javulást ígért, de ma már tudjuk, hogy ezt nem sikerült megvalósítania. Persze nem teljesen elképzelhetetlen a két kommunista vezetõ kettõse, hiszen Sztálin épített arra, hogy õ Lenin tanítványa. Az eredeti szobrot 1950-ben avatták fel az akkori Sztálin sétányon, Szegeden.”Ez a szobor is azért érdekes, mert a megszállás lélektani vonulatára utal. A Sztálin-féle terrornak legalább 20-23 millió, más becslések szerint 30 millió halálos áldozata volt. Több tízmilliós tömeggyilkosságokban érdekelt és Magyarország megszállását levezénylõ szereplõknek kellett szobrokat állítani. És Szeged ebben is élen járt” – mondja a kiállítás szakmai gondnoka, aki azt is hozzáteszi, hogy a szobor bronzból van, és a harmincas években a Szegedi Dóm melletti Dömötör toronyba beépített Horthyt ábrázoló relief anyagából is készült. 1957-es elbontása után a mai Juhász Gyula szobor egyik forrása lett a páros szobor kompozíció. Tehát Horthyból lett Sztálin és Lenin, abból pedig Juhász Gyula.A szovjet közigazgatási és jogkönyvek mellett a helyi Munkásõrség vándorkitüntetéseinek és serlegeinek is szorítottak helyet. Nem csak a szekrényben, a falon is. Végül egy szentesi bronzkori világot megörökítõ kerámia is elõkerül, amelyet a Magyar Dolgozók Pártjának egyik kongresszusára rendelt a Szentesi Járási Bíróság. Csongrád megye tehát ebben is élen járt. Képes volt ötvözni a szocialista mûvészetet a bronzkorral. Mindeközben halkan szól a háttérben a kommunista munkásmozgalom zenéje.A kiállítás ingyenes és bárki megnézheti személyes, e-mailes vagy telefonos elõzetes bejelentkezés alapján.Kovács Noémi, faktor.hu