ArchívumHírekHírek 2016

Keresztény alapokon – a sikeres jövőértHódmezővásárhelyen mutatták be először a KÉSZ kiadványát

Keresztény alapokon – a sikeres jövõértHódmezõvásárhelyen mutatták be elõször a KÉSZ kiadványát Hódmezõvásárhelyen, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) legfiatalabb helyi szervezeténél rendezett konferencián mutatták be és vitatták meg a KÉSZ Az idõk jelei címû kiadványát. A kis kötet elkészítésében részt vet a Professzorok Batthyány Köre és a Magyar Polgári Együttmûködés Egyesület is. A konferenciának a hódmezõvásárhelyi Emlékpont adott otthont. Tordáné Petneházy Judit, a Magyar Polgári Együttmûködés Egyesület alelnöke kifejtette: a tizenhat témát felölelõ kiadvány és a hozzá kapcsolódó országos konferenciasorozat célja, hogy a közélet fontos kérdéseirõl beszélhessenek az emberek és elmondhassák véleményüket – adott esetben kritikáikat is és megfogalmazva – arról, hogy mit is várnak a politikától. Az est elõadója, Mráz Ágoston, a Nézõpont-csoport vezérigazgatója és vezetõ elemzõje rámutatott: a programsorozat keretében közéleti témákat kívánnak keresztény szempontból megvitatni. Mint felvázolta, Magyarországon az elhúzódó rendszerváltás csak 2010-ben zárult le. Ezt követte az új alaptörvény elfogadása, amely preambulumában rögzítette viszonyát a – legfontosabb jogszabály szerint nemzetfenntartó erõként számon tartott – kereszténységhez. A hitoktatásról szólva Mráz Ágoston emlékeztetett a kommunista hatalom hozzáállására, amely azt a templomokba számûzte, azonban 2010 után lehetõség nyílt arra, hogy erkölcsi kérdésekkel foglalkozzanak a diákok a hittan, vagy az erkölcstan órákon. Mráz Ágoston Az elemzõ rámutatott: a magyar társadalom atomizálódott, amelyet a korábbi hatalmaknak az individuumot hangsúlyozó és preferáló politikája is segített, hiszen a kádári idõkben politizálni csak otthon volt szabad, közösségekben nem, aki a hatalomról nyilvánosan kritikát mondott, az a saját szabadságát kockáztatta. Így aztán nem is jöhettek létre ilyen közösségek. Mráz Ágoston szólt arról is, hogy keresztény politika eredményesen csak a többség támogatásával valósítható meg. Rámutatott arra is, hogy – bár a keresztényi értékekkel harmonizál a boltok vasárnapi zárva tartása – a keresztény embereknek is be kell látni, hogy az örömét a fogyasztásban megtaláló többség ellen politizálni eredményesen nem lehet, s a várható politikai veszteséget megelõzendõ hozta a sokaknak váratlannak tûnõ döntését a kormány. Az elemzõ azt is hozzátette: a keresztény embereknek nem kötelezõ vasárnap bevásárolni, és ha az üzletek azt látják, hogy a vasárnapi munkabért és villanyszámlát sem fedezi a forgalom, nem fognak kinyitni. A jegybank alapítványaival kapcsolatos történések kapcsán Máz Ágoston leszögezte: a keresztény szervezeteknek feladatuk nemcsak a jót meglátni, de a rosszra is figyelmeztetni. Mint kifejtette, az Magyar Nemzeti Bank alapítványai a soha ilyen magas eredményt nem produkáló jegybank nyereségét jó célokra igyekeztek fordítani, azonban hiba volt tevékenységüket megpróbálni nem transzparenssé tenni. – A politikától, a társadalmi diskurzustól távol a helye az egyházaknak – idézte negatív példaként az egykori szocialista miniszterelnök, Horn Gyula véleményét hozzászólásában Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetõje, a KÉSZ helyi szervezetének titkára, rámutatva, hogy keresztény fundamentumokra épülõ társadalmi rendszerre van szükség. Miklós Péter figyelmeztetett: a legutóbbi adatok szerint másfél millióan “tûntek el” a történelmi egyházak táborából, miközben ma – a közvélekedés szerint – nem divatos kereszténynek lenni. Hozzátette még – saját pedagógusi tapasztalatára utalva -, hogy ha a fiatalok megismerik a kereszténység igazi lényegét, tudnak azonosulni annak értékeivel. Árva László, a KÉSZ vásárhelyi elnöke zárszavában rámutatott: a közösségszervezés fontos színterének kell lennie az iskoláknak, s hangsúlyozta, hogy a civil szervezetek munkáját megnehezítõ jogszabályokon változtatni szükséges, hogy a felesleges bürokrácia gátja nélkül végezhessék társadalomszervezõ munkájukat.