– Nyilvánosságra hozta ma a hódmezővásárhelyi Emlékpont a honlapján azoknak a helyi karhatalmistáknak és 1957 és 1963 között szolgált munkásőröknek a névsorát, akik részt vettek az 1956-os forradalmat követő megtorlásban – jelentette be a közgyűjtemény vezetője kedden tartott sajtótájékoztatóján.
Miklós Péter kiemelte: az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából nemcsak a hősökről és áldozatokról kell beszélni, hanem azokról is, akik részt vettek a megtorlásban és ezt követően a diktatúrát helyben fenntartották.
Az Emlékpont Kádár-huszárok és pártkatonák. Munkásőrök Hódmezővásárhelyen, 1957–1989 címmel a munkásőrség helyi megalakulásának hatvanadik évfordulójára saját kutatási eredményei alapján kiállítást rendezett. A március 17-én, a munkásőrség vásárhelyi szervezetének megalakulásának kerek évfordulóján megnyílt tárlat június végéig látható – közölte a szakember.
Nagy Gyöngyi történész, az Emlékpont munkatársa tanulmányt készített a hódmezővásárhelyi karhatalom létrejöttéről és a munkásőrség első hat évéről, amely bemutatja a forradalom leverésének helyi történéseit is. A tanulmány függelékében szerepel annak a 234 karhatalmistának a névsora, aki 1956. november 10-től belépett a karhatalomba és tevékeny szerepet vállalt a forradalom leverésében. Tartalmazza még a Hódmezővásárhelyen 1957 és 1963 között felszerelt 502 munkásőr névsorát is – tudatta Miklós Péter.
A történész kifejtette, a karhatalmisták több mint fele később a munkásőrség alapító tagja is volt, így több mint 130 személy esetében átfedés van a két névsor között. A szakember rámutatott: Hódmezővásárhely ekkor Csongrád megye székhelye is volt, így a tanulmányból részben megismerhető a Bán László százados vezette megyei karhatalom és munkásőrség megtorló tevékenysége. A történész hozzátette: Kádár János rendszere 1963-ig Rákosi diktatúrájának folytatásaként működött, amelyben az egykori ávósok a párthadseregként működő szervezetekben aktiválhatták magukat a forradalomban résztvevőivel szemben.
Miklós Péter szólt arról is, hogy a közgyűjtemény történészei folytatják a kutatást a Magyar Nemzeti Levéltárban és a Hadtörténeti Levéltárban, s őszre, a Nemzeti Emlékezet Hetére a közgyűjtemény önálló kötetet készít a munkásőrség hódmezővásárhelyi történetéről.
A sajtótájékoztatón bemutatott tanulmány és a névsor megtekinthető az intézmény honlapján:
http://emlekpont.hu/wp-content/uploads/2019/12/Emlekpont_konyvek_7_Kadar_huszarok_es_partkatonak.pdf