ArchívumHírek

A Zsinagóga a Múzeumok Éjszakájának egyik kiemelt helyszíne Hódmezővásárhelyen

A hétvégén a Múzeumok Éjszakájának egyik kiemelt helyszíne idén Hódmezővásárhelyen a Zsinagóga és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely. Az itt megrendezésre kerülő programokról Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője adott tájékoztatást.

– A zsidóságról legtöbbször a holokauszt és a zsidóüldözés kapcsán beszélünk, miközben a témában folyó történeti, néprajzi és antropológiai kutatások homlokterében az áll, hogy a zsidóság mennyire volt elválaszthatatlan része a régi magyar társadalomnak – fogalmazott Miklós Péter indokolva a programok helyszínének és tematikájának megválasztását.

– Célunk – fogalmazott az intézményvezető –, hogy ne csak a hatmillió zsidó kiirtásával végződő szörnyű időszakra emlékezzünk, hanem arra a korszakra is, amikor magyarok és zsidók nemcsak egymás mellett, hanem együtt is éltek.

A szombat esti és éjszakai programok a zsidóság kultúrájába, ünnepeibe és hétköznapjaiba, zenei és gasztronómiai hagyományaiba avatják be a látogatókat. Két ismeretterjesztő előadást tart ezen az estén Vanderstein Noémi, a zsidó vallástudományok doktora a női szerepek a zsidóságban, valamint a zsidó ünnepek témaköréről. S mivel a zsidó hagyományvilág fontos eleme az étkezési kultúra, a látogatók este kilenctől megkóstolhatják a zsidó ételek közül a maceszgombóclevest és a hagyományos édességet, a flódnit.

A hagyományos zsidó dallamokat és azok túlélését pedig fél tíztől a Sheket Duó tagjai mutatják be, akik nemcsak eljátsszák a dalokat, de mesélnek azok történetéről is.

Az eseményre már este hattól várják a vendégeket, akik a kertben látható mini-kiállításon keresztül megismerkedhetnek a Biblia növényeivel a mirhától a fügén át a tamariskáig, de lehetőség lesz arra, hogy mágnestáblára héber betűkkel felírják nevüket és azzal szelfit készítsenek. A Múzeumok Éjszakájának vásárhelyi tallérgyűjtő játékában részt vesz Zsinagóga és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely is, amelyet a 14 év feletti látogatók a programban résztvevő öt másik helyszín felkeresésére is jogosító karszalaggal látogathatnak június 24-én este hattól éjfélig.