Április 18-án lesz 118 éve, hogy megszületett Németh László. Az íróra ma délután emlékeztek a vásárhelyi Emlékpontban, ahol elhangzott: közös kötelességünk, hogy ápoljuk a hagyományát és továbbadjuk azt az utókor számára.
A megemlékezést a Németh László Társaság, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola, az Emlékpont, a Németh László Városi Könyvtár, valamint a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ közösen szervezte meg.
A rendezvényen Árva László gimnáziumigazgató köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta, az eseménynek különös árnyékot ad, hogy az elmúlt hónapban Németh László két lánya, Németh Judit és Németh Csilla is elhunyt. Előttük egy rövid főhajtással tisztelegtek a résztvevők.
– Németh László gondolatai a mai napig meghatározóak a vásárhelyi közoktatás szempontjából. 1945. szeptember 2-án Békésből érkezett városunkba, és kezdte meg azt a kiemelkedő közéleti tevékenységét, ami a mai napig érezteti hatását. A vásárhelyi évek legalább olyan nagy olyan nyomokat hagytak munkásságában, mint a kor kiemelkedő irodalmai alakjaival szorosra fűzött barátsága – ismertette Balázs József tankerületi igazgató.
Hozzátette, az író életszemlélete átitta 1945-48 között a Vásárhelyen töltött mindennapjait, hiszen főgimnáziumi óraadó tanárként miniszteri megbízásban nem csak az irodalom, hanem a matematika oktatása mellett szakfelügyeleti tevékenységet is ellátott. Később pedig a Kossuth-díja mellé kapott pénzjutalmát annak a vásárhelyi gimnáziumnak adományozta, amelyikben tanított.
Balázs József szerint ezekért az értékekért közös kötelességünk, hogy Németh László hagyományait ápoljuk és továbbadjuk az utókor számára.
– Németh László nyitott személyiség volt. Számomra leginkább a Tanú korszaka a legerőteljesebb, amikor 1932 és 1937 között folyóiratot adott ki, hogy a világ szellemi körképét kialakítsa magában. Ezt a nyitottságot kell ápolnunk, tovább vinnünk és nyitnunk vele a fiatalok felé – fogalmazta meg Füzi László irodalomtörténész, a Németh László Társaság elnöke.
Ezt követően Pécsi Györgyi irodalomtörténész, kritikus „Kányádi Sándor költészete”, Miklós Péter történész, a Tornyai János Múzeum igazgatója pedig „Az áruló – Németh László Görgey-képe” címmel tartott előadást.
A délutánon a Németh László Középiskolai Tanulmánypályázat díjazottjait is elismerték, majd az emlékezés koszorúzással, a Németh László Városi Könyvtár előtt ért véget.