ArchívumHírek

A túlélés tragikus és személyes dokumentuma

Könyv a vészkorszakról és az odáig vezető útról

Hárs Gábor, egykori varsói nagykövet, korábbi országgyűlési képviselő Egy túlélő naplója című könyvének két kötetét ismerhették meg a hódmezővásárhelyi Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely kedd esti látogatói. A szerzővel Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója beszélgetett.

– Szerencsések vagyunk, hogy békében élhetünk – fogalmazta meg köszöntőjében Kis Andrea hódmezővásárhelyi alpolgármester, aki történelemtanárként számos alkalommal tanította a háborúk világát diákjainak, s ezekben az időkben hatalmas feladat hárult a nőkre, akik anyaként, feleségként védelmezték családjukat.

– Csoda, hogy hetvennégy évvel a Soá után Hódmezővásárhelyen működik egy zsidó hitközség – fogalmazta meg köszöntőjében Erdélyi Miklós, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke, rámutatva, hogy Hárs Gábor kötetében egy zsidó család történetén keresztül zsidó családok ezreinek a vészkorszakban megélt tragédiáját meséli el. Emlékezz és emlékeztess – fogalmazta meg a holokauszt idejét megélt túlélők feladatát a hitközségi elnök, aki szerint a most bemutatott kötet kiválóan alkalmas arra, hogy olvasói valós képet kapjanak ahhoz, hogy a vészkorszakhoz hasonló helyzetekben, döntési kényszerben megfelelően tudjanak utat választani.

– Ma is lehet olyan élményeket szerezni erről a korszakról, amely segíti a fiatalok döntését – erről Miklós Péter szólt. Az identitást, az emberséget, a humánumot kell felismerni, s Hárs Gábor könyvében hitelesen, személyesen és emberi módon szól a közösségi traumákról, sorsokról. Az egykori diplomata és politikus dokumentumértékű s egyéni hangvételű kötete a túlélés tragikus, de személyes bizonyítéka.

– A könyv nemcsak a holokausztról szól – mondta el Hárs Gábor, akinek könyvének második kötete az elmúlt héten jött ki a nyomdából. Az 1842 és 1970 közötti személyes történeteket tartalmazó könyvben a vészkorszak központi szerepet foglal el. A könyv szól a magyar történelem legsötétebb korszakához vezető útról, a numerus clausustól a zsidótörvényekig, de a címben szereplő túlélés is tágabban értendő, hiszen a Rákosi- és Kádár-korszakban is szükség volt a túlélés képességére. 

A szerző nemcsak saját családja, hanem barátai, ismerősei történeteit is az olvasó elé tárja, s az első világháborút követő minden esztendőből felidéz egy-egy olyan momentumot, amely a korszakot közel hozza a mai kor fiataljaihoz, aki számára egy-egy év csak egy-egy évszámot jelent. A szerző számos családi dokumentumot, fotót tesz közzé a kötetekben.