A harangok a háborúba mentek
A hódmezővásárhelyi Emlékpontban rendezte meg helytörténeti konferenciáját a Szeremlei Társaság. Az előadók a Hódmezővásárhelyhez kapcsolódó kutatási területük új eredményeit mutatták be Szabó Magda családjának helyi kötődéseitől, az 1917-ben leszerelt harangokon és Tisza István miniszterelnök helyi elismerésén át a Dobay-kertészet történetéig.
A társaság elnöke, Antal Tamás köszönetet mondott az Emlékpontnak a konferencia közös megrendezéséért és felhívta a figyelmet, hogy az elhangzó előadások kibővített és szerkesztett formában olvashatóak lesznek a Szeremlei Társaság következő évkönyvében.
Presztóczki Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltár főlevéltárosa, a Szeremlei Társaság titkára Szabó Magda családjának apai ágát bemutató előadásában szólt a nagyapa, Szabó János lelkészről, akinek tizennégy gyermeke közül három fiú is – közöttük Elek, az írónő édesapja – a Református Főgimnázium tanulója volt Vásárhelyen. Bár Szabó Magda nagyapját nem ismerhette, a városról – amelynek leánygimnáziumában tanított is – jó emlékeket őrzött, s az Abigél több alakját is egykori vásárhelyi polgárokról mintázta.
Pálinkó Máté, a Szeremlei Társaság tagja Gróf Tisza István vásárhelyi emlékezetéről tartott előadásában szólt arról, hogy a száz éve elhunyt miniszterelnök egyetlen alkalommal járt a városban 1910 tavaszán, amikor a nagyállomáson fogadták a pár percre megálló politikust, aki a Nemzeti Munkapárt fiókjának megalakulása alkalmából utazott Szegedre.
A Szabadelvű Párt korábbi tagjaiból alakult meg 1910. március 20-án a Nemzeti Munkapárt vásárhelyi fiókja, s a tagok a király iránti hűségük hangoztatása mellett ellene voltak az önálló magyar nemzeti bank megalakításának, s kiálltak a hadseregben a német vezénylési nyelv megtartása mellett. A városháza dísztermében a Tisza Istvánról készült festményt Soós István méltatása mellett avatták fel, ahonnan az alkotást 1945 után eltávolították. Pálinkó Máté összegzésében kifejtette: Vásárhelyen Tisza István mellett és ellen is tüntettek.
Bernátsky Ferenc, a Tornyai János Múzeum helytörténésze az 1917-es év eseményeit idézte fel, amikor a vásárhelyi templomok harangjainak jelentős részét hadi célokra szállították el. Az év első hónapjaiban a református templomok tornyaiból csak a második és harmadik harangokat szerelték le, s tőlük a hívek istentiszteleteken vettek búcsút. A nyár folyamán a katolikus templom harangjai is a hadi célok szolgálatába álltak, míg a megmaradtakat az év végén vitték a fegyvergyárakba. A leszerelt harangok többségét Plohn József fotográfus még az elszállítás előtt megörökítette. A hívek 1918-ban gyűjtést rendeztek, hogy a bronzharangokat acélból készültekkel pótolják, azonban csak az ótemplomban sikerült a pótlást, a többi harangnak a román megszállás idején lába kelt. Végül az 1920-as években kerültek közadakozásból harangok a templomok tornyaiba.
A Dobay-kertészet történetét a kertészmérnök Dobay Ferenc mutatta be családi dokumentumokon és fényképeken keresztül. A kertészetet nagyapja alapította, aki fiatalon számos főúri kertészetben szerzett tapasztalatot, közöttük a gyulai Almássy-kastélyban négy évig főkertészként dolgozott. Hazatérve a szegfűket nemcsak termesztette, de nemesítette is, egyre bővülő kertgazdaságából vasúton és postán is szállított az ország egész területére. A harmincas években a család Németországból 1200 négyzetméteres üvegházat telepített Vásárhelyre, amelyben húszezer tő szegfű hozta virágait. A kertészetet 1952-ben államosították, s a Csongrád Megyei Kertészeti Vállalathoz került az üvegház. Az Ady Endre utcai ház melletti terület viszont megmaradt, s ott tudták folytatni a termelést, ahol Dobay Ferenc apja és bátyja 1969-ben komoly döntést hozott, a szekfűéről a muskátli termesztésére álltak át, amely ma is működik kopáncsi kertészetükben.
