ArchívumHírek

Nagy Gáspár költő emlékét idézték meg az Emlékpontban

A gyilkosokat néven nevezNI!

Az idén lenne hetven éves a Kossuth-, József Attila- és Magyar Örökség Díjas költő és prózaíró, Nagy Gáspár. Emléke előtt tisztelgett a hódmezővásárhelyi Emlékpont a Nemzeti Emlékezet Hete sorozatában megrendezett, Arccal az égnek című estjével, ahol a műveket Erdélyi Márta Sesztina Jenő-díjas versmondó előadásában hallhatta a közönség.

– Azon szerencsések közé tartozom, akik személyesen is ismerhették Nagy Gáspárt – jelentette ki az előadó, hangsúlyozva: az irodalmár életműve segít megőrizni az 1956-os forradalom szellemiségét, lelkiségét. Igazmondó verseket írt, s mint az Öröknyár: elmúltam 9 éves határozottan meg is fogalmazta: a gyilkosokat néven nevezNI!, amely szövegben az utolsó, nagy betűvel szedett két betű Nagy Imre monogramját rejti.

– Rendkívül szerény, tisztességes, soha meg nem alkuvó és igazságszerető hazafi volt Nagy Gáspár – fogalmazta meg Erdélyi Márta, aki arról is beszélt, hogy amikor 1988-ban még tilos volt emlékezni a 301-es parcellában, hófehér ingben és nadrágban szavalta versét a jelöletlen sírhantok előtt. A kádári hatalom igyekezett őt meghurcolni, elbocsátották a Magyar Írószövetség titkári tisztségéből, s igyekeztek ellehetetleníteni mindennapjait. Életét nem élhette szabadon, folyamatosan megfigyelték, lehallgatták, szabad csak versei által lehetett, azonban Nagy Gáspár nem alkudott meg a hatalommal.

Erdélyi Márta – akinek műsorát Soós Judit énekes előadóművész közreműködésével láthatta az Emlékpont közönsége – szólt arról is, hogy sok helyen tapasztalta, hogy nem ismerték Nagy Gáspár költészetét, s miután egy-egy település könyvtárában bemutatták műsorukat, a visszajelzések szerint az olvasók kölcsönözni kezdték Nagy Gáspár köteteit.