A szegedi Móra Ferenc Múzeum december 9. és 11. között rendezte meg Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében (MUKUCSOM) című konferenciáját a Fekete házban, ahol legújabb kutatási eredményeiről a hódmezővásárhelyi Emlékpont két történésze, Nagy Gyöngyi és Vincze Gábor is beszámolt.
Nagy Gyöngyi előadásában a hódmezővásárhelyi Köves család 1945-ös meghurcolásáról beszélt, akik 1944 őszén, még a szovjet megszállás előtti napokban gyermekeikkel együtt hagyták el Hódmezővásárhelyt. Ezt megelőzően Dr. Köves Mihály, aki a Közellátási Hivatalt vezette, a Vörös Hadsereg közeledtének hírére megnyitotta a közraktárakat a helyiek előtt, hogy az élelmiszertartalék ne kerüljön a szovjetek kezére.
Amikor Kövesék 1945. június elején visszatértek Vásárhelyre, lakásukat üresen találták, s megtudták, hogy Kövesné hozományként kapott, asztalosmesterrel készíttetett, egyedi monogrammal ellátott hálószoba- és ebédlőbútorát a kommunista párttitkár, Oláh Mihály családjának utalták ki. Az asszony megpróbálta visszaszerezni a bútorokat, ám szembe találta magát a hatalom kizárólagos birtoklására törekvő kommunistákkal, állítólagos, a „népi demokráciát” kritizáló kijelentéseiért ketten is feljelentették. „Népellenes bűntettét” a szegedi népbíróságon tárgyalták, ám ott az egymásnak ellentmondó vallomásoknak köszönhetően Kövesnét végül felmentették.
Dr. Köves Mihályt igazolóbizottság elé állították, megfosztották állásától, internálták, majd rendőrhatósági felügyelet alá helyezték és „fasiszta” múltja miatt is nyomozást indítottak ellene. Köves Mihály 1941 és 1944 között valóban vezére volt a Turul Szövetség hódmezővásárhelyi tagegyesületének, de azt, hogy a Nyilaskeresztes Pártnak tagja lett volna, nem sikerült rábizonyítani. A jogász Köves csak az 1960-as években tudott a végzettségének megfelelő munkakörben elhelyezkedni. A családról szóló tanulmány az Emlékpont tudományos periodikája, az Emlékeztető következő számában lesz olvasható.
Vincze Gábor a tanácskozáson előadásában két, a szegedi „Kereszt és Kard Szövetség” nevű, antikommunista szervezkedésben részt vett csendőr sorsát ismertette. A szövetséget 1949-ben szervezte meg Halápi József volt városi tisztviselő, akit 1947-ben ezért egy év börtönbüntetésre ítéltek, majd internáltak, s később rendőrhatósági felügyelet alá is helyeztek. A szervezkedés célja – az ellenük felhozott vád szerint – a „népi demokratikus államrend” külföldi segítséggel történő megdöntése volt. Mint minden korabeli antikommunista szervezkedés vezetői és tagjai, a szegediek is abban reménykedtek, hogy hamarosan megjelennek az „angolszászok” és a segítségükkel fölszabadíthatják Szegedet és környékét.
A mozgalom tagságának nagy része kisiparos volt, de számos volt rendőr és csendőr is csatlakozott hozzájuk. Köztük volt Bodó Antal, volt csendőr őrmester és ifj. Éder István csendőr szakaszvezető, akiket 1950 tavaszán szerveztek be. Mindkettejüket 1950 nyarán tartóztatták le, Bodó Antalt első fokon 6 év kényszermunkára ítélték, míg másodfokon 10 év börtönbüntetést kapott, ifj. Éder István megúszta a kistarcsai internálással. Őt 1953-ban engedték szabadon, míg Bodó 1956 nyarán amnesztiával szabadult. Az 1956.november 4. után létrehozott kádári állambiztonság a 70-es évekig figyeltette őket.
(Fotók: Linczer-Katkó Izabella, Móra Ferenc Múzeum)