„Annak idején Kovács Béla volt az, aki emberileg és erkölcsileg példát mutatott, és akiben ott rejlett a lehetőség, hogy nagy államférfi legyen. Mint ahogy Nagy Ferencben is.”
(Göncz Árpád)
Kovács Bélát (1908–1959), a Független Kisgazdapárt főtitkárát, a második világháború utáni hazai politikai élet egyik legjelentősebb kommunistaellenes szereplőjét 1947. február 25-én szovjet fegyveresek fogták el és hurcolták a Szovjetunióba, annak bizonyítékaként, hogy a kommunista párt erőszakos hatalomátvételt készít elő Magyarországon (is). Kovács Béla megjárta a kényszermunkatáborok kegyetlen világát. Csak évekkel később, 1955-ben térhetett vissza Magyarországra. Az igazságtalan meghurcoltatás és a fogság megpróbáltatásai következtében 51 éves korában, 1959-ben elhunyt.
A Magyar Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. E napon emlékezünk több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Mindazokra, akik a rendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott.
Az Emlékpont elsőként Magyarországon – és talán Európában is – egy város történetén keresztül tárja a látogatók elé, hogy mit jelentett az itt élők számára a kommunista diktatúra időszaka. Az Emlékpont egyetlen pontba, egyetlen kiállításba sűrített emlékek helye, ahol mindenki a maga szemszögéből tekinthet vissza a kommunizmus közel fél évszázadára, másrészt pedig egy záró pont is, hiszen Hódmezővásárhely városa ezzel a kulturális-oktatási centrummal lezárta közelmúltját. Mert ahogyan mondatainkat is ponttal zárjuk, egy történelmi korszak is csak akkor válhat a múlt részévé, ha pont kerül a végére.
„Nem vette be a lelke, a természete a kommunista rendszert.”
(özv. Blahó Jánosné)
A közgyűjtemény talán legmegrázóbb története két huszonévesen kivégzett fiatal férfié, Blahó Jánosé és Kovács Istváné, akik a mai Székkutas környéki tanyavilágban védték jogukat és őseik földjéhez, tanyáikhoz való jussukat a kommunista rendőrállammal, a diktatúra elnyomó, kizsákmányoló hatalmával szemben. Szervezkedésüket, az államvédelmi iratokban Fehér Gárdaként emlegetett mozgalmunkat, kegyetlenül elfojtották: kettejüket felakasztották, míg harmadik társukat a kínvallatások közepette verték agyon. Az Emlékpont az ő és városunk többi tragikus sorsú polgárának mementójaként szolgál, emlékezve és emlékeztetve a diktatúra embertelenségére.
