Biokémikus, gerontológus. Hódmezővásárhelyen született. 1924 és 1930 között a szegedi egyetem természettudományi karán, a bécsi egyetem filozófiai fakultásán és Debrecenben folytatott egyetemi tanulmányokat. 1929-ben doktori címet szerzett, majd 1930 és 1945 között a szegedi egyetem orvosi vegytani intézetének gyakornoka, később tanársegédje lett. Szentgyörgyi Albert munkatársaként részt vett a C-vitamin kutatásban. Szeged ostroma és szovjet megszállása idején sikerült megmentenie a világhírű orvosi vegytani intézet felszerelését. 1945-től a budapesti egyetemen dolgozott, ahol 1947-ig a biokémiai intézet tanára, majd az I. számú Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézet docense, tanszék- csoportvezetője lett. 1970-ig irányította az intézet biokémiai laboratóriumát. Nyugdíjasként az egyetem gerontológiai kutatócsoportjának tudományos tanácsadójaként tevékenykedett 1986-ig. Részt vett az aszkorbinsav nagybani előállításának (a szegedi paprikából) kidolgozásában. 1948-ban férjével közösen felfedezett az emberi és állati hasnyálmirigyben egy új enzimet, az elasztázt, a vérben az elasztázinhibitort. Úttörő érdemei voltak az izomkontraktilis fehérjék kutatásában; foglalkozott az öregedés biokémiai folyamataival.