Az Emlékpontban mutatták be a Trianoni Szemle legújabb számát

A Trianon Kutatóintézetet 2007-ben hozták létre irodalmárok és történészek, s rá két évre, 2009-ben jelent meg a Trianoni Szemle első száma, amelynek 11. évfolyamának első félévi számát vasárnap délután mutatták be a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. A lap küldetéséről szólva Szidiropulosz Archimédesz főszerkesztő elmondta: amikor két évtizede elkezdetett a trianoni békediktátum kérdésével foglalkozni, az általa együttműködésre felkért […]

Színes múzeumi élménysorozat a legrövidebb éjszakán

Röplapnyomtatás, enteriőr-fotózás és tűzugrás Szombaton a Tornyai János Múzeum megrendezte a Múzeumok Éjszakáját Hódmezővásárhelyen. A Dr. Rapcsák András utcai közgyűjtemény mellett az Alföldi Galériában, az Emlékpontban és a népművészeti tájházban is várták a látogatókat, s a belváros két temploma is csatlakozott a rendezvényhez. A századelő Párizsa elevenedett meg a Tornyai János Múzeum bejáratánál, ahol a […]

Tanév végi látogatássorozat az Emlékpontban

A tanácsköztársaság propagandája és valódi arca A tanév utolsó hetében a hódmezővásárhelyi Emlékpontba a város négy középiskolájának hat osztálya látogatott el a közgyűjtemény galériájában látható időszaki kiállítás megtekintésére. A tárlat a száz évvel ezelőtti, az első magyarországi proletárdiktatúra, a tanácsköztársaság valóságát ismerteti meg a látogatókkal. Az Emlékpontban az Eötvös József, a Gregus Máté és a […]

Emlékbeszédek és könyvbemutató a holokauszt vásárhelyi áldozatainak emléknapján

A holokausztnak áldozatul esett mintegy négyszáz hódmezővásárhelyi polgárra emlékeztek az Emlékpont és a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség közös rendezvényén a vásárhelyi zsinagógában, majd a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen mutatták be Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze az első világháborúban részt vett hódmezővásárhelyi zsidó katonák sorsát ismertető könyvét. Az élet megtanította a magyarországi zsidó közösségeket arra, hogy hiába […]

Doktoranduszok mutatták be kutatásaik eredményét az Emlékpontban

Történelem, földrajz és neveléstörténet A hódmezővásárhelyi Emlékpontban negyedik alkalommal került megrendezésre Magyarország története a kora újkortól a legújabb korig címmel a PhD hallgatók és doktorjelöltek országos konferenciája. A tanácskozás tizenhat előadója az ország számos egyetemén készül a magasabb tudományos fokozat megszerzésére. A konferencia szervezője, Zeman Ferenc, a társzervező Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár – […]

Hódmezővásárhely és Szabadka egymásra talál

Pályázat segíti a vásárhelyi Református Újtemplom megújulását A Hódmezővásárhelyi Református Újtemplomi Egyházközség és a Szabadkai Városi Múzeum összefogásával valósul meg az az uniós projekt, amelynek köszönhetően a turisztika és a kultúra területén valósít meg eseményeket a két pályázó, akik számára infrastrukturális fejlődést is hoz az Interreg – IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló, […]

Száz éve történt: román megszállás Hódmezővásárhelyen

Tömeggyilkosság, botozás és rekvirálás Száz évvel ezelőtt, 1919. április 30-án szállta meg a román hadsereg Hódmezővásárhelyt, amely során azon túl, hogy több száz vagonnyi gabonát, lisztet, több ezer élőállatot foglaltak le, leszerelték a világhírű Kalmár-rostagyárat és Tornyai János több mint hétszáz festményét és rajzát is magukkal vitték. A megszállás idején történt Hódmezővásárhely történelmének legvéresebb tömeggyilkossága […]

A trianoni békediktátumról, a centenárium előestéjén

Egyének és közösségi traumák A trianoni békediktátumról, a centenárium előestéjén  Kilencvenkilenc éve június 4-én írták alá a történelmi magyar állam végét jelentő, az ország területét egyharmadára csökkentő trianoni békediktátumot, s 2010 óta ez a nap a nemzeti összetartozás napja is, jelképezve, hogy a világ bármely táján élő magyarság összetartozik, válasszák el bármilyen határok a nemzetrészeket. […]

Az orvosi egyetemtől a forradalomig

Tóth Ilona élettörténetével zárta sorozatát az Emlékpont A hódmezővásárhelyi Emlékpont a Női sorsok a szocializmusban című előadássorozatát az 1956-os forradalom és szabadságharc mártír orvostanhallgatójának, Tóth Ilona élettörténetével zárta kedden. A medika 1956. október 23-án részt vett a fővárosi tüntetésen, amelyre épp huszonnegyedik születésnapján került sor – idézte fel Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze, hangsúlyozva, hogy […]

A Bölcsészfeszt kiemelt vendége volt az Emlékpont

Vásárhelyi művészeti és történelmi ízelítő Szegeden A Hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum és az Emlékpont tevékenységét ismerhették meg a Bölcsészfeszt 2 programsorozat részvevői. Kedd délután a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán átadták a Nagy sömmi címmel Tornyai János munkásságához kapcsolt irodalmi és művészeti pályázat díjait, s a közgyűjtemény kiadványai közül kettőt az érdeklődők részletesen is […]