A Holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk

A Holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünkDr. Mario Silva, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnöke és Hende Csaba honvédelmi miniszter is részt vesz a hódmezõvásárhelyi megemlékezéseken Hazánkba látogat a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja alkalmából dr. Mario Silva, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA – International Holocaust Remembrance Alliance) soros kanadai elnöke, Steven T. Katz, professzor, elnöki tanácsadó, […]

Rendhagyó irodalomóra a költészet napján

½Szeretlek, mint anyját a gyermek…½Rendhagyó irodalomóra a költészet napján az Emlékpontban A magyar költészet napján, József Attila szerelmi költészetérõl tart rendhagyó magyar irodalom órát Hornok András, a szegedi Ságvári Endre Gimnázium szakvezetõ tanára április 11-én, csütörtökön délután öt órától az Emlékpontban. József Attila kései költészetének egyik fõ témája a szerelem, amit át- meg átszõ a […]

Alsósok versmondó versenye

Alsósok versmondó versenye Hódmezõvásárhelyen Az idei esztendõben is az Emlékpont és a Mozaik Kamaraterem ad helyet a hódmezõvásárhelyi kistérség alsó tagozatos tanulóinak versmondó versenyének a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola szervezésében. Az április 4-én, csütörtökön délután fél háromkor kezdõdõ vetélkedõre több mint félszáz kisdiákot várnak Vásárhelyrõl, Mártélyról és Székkutasról. A csütörtökön 14 óra 30 perckor […]

Hétköznapok Rákosi börtöneiben és internálótáboraiban

Hétköznapok Rákosi börtöneiben és internálótáboraibanRendhagyó tanóra az ötvenes évek szenvedéseinek színtereirõl „Ne csak õrizz, hanem gyûlölj is!” – hirdette a váci fegyház ávh-ás õreinek szobafelirata, és a hatalom „szobrászmesterei” könnyûszerrel formázták a rabok testét azzá, amire szánták õket: uniformizált számok tömegévé, amikbõl ½egyszerûen½ kiönthetõ vagy kiverhetõ volt a vallomás. A Rákosi-diktatúra börtöneinek és internálótáborainak kegyetlen […]

Égbekiáltás a délvidéki magyar népirtásról

Égbekiáltás a délvidéki magyar népirtásrólDélvidéki Magyar Golgota 1944-45 könyvbemutató A második világháború végén magyarellenes etnikai tisztogatásokra került sor a szomszédos országokban. A délvidéki népirtást évtizedeken keresztül hallgatás övezte. A témában nemrégiben jelent meg egy összefoglaló tanulmánykötet Délvidéki Magyar Golgota 1944-45 címmel, melynek szerkesztõjével, Bank Barbara történész-levéltárossal Gulyás László történész beszélget, érintve a kutatások, a kegyeletadás, […]

Elsősorban tanárnak tartja magát

Elsõsorban tanárnak tartja magátHézsõ Ferenc a Közéleti Pontban 75 év jó alkalom a számvetésre, úgy érzem, sikeres életem volt. Azt csináltam, amire vállalkoztam tanárként és képzõmûvészként – nyilatkozta Hézsõ Ferenc festõmûvész, aki március 21-én az Emlékpont közéleti rendezvénysorozatának vendégeként idézte fel pályafutása, élete fordulópontjait. A 75 éves Munkácsy-díjas mûvésszel Blazovich Péter, az Emlékpont intézményvezetõje beszélgetett, […]

A folyton változó, átalakuló világ krónikása

A folyton változó, átalakuló világ krónikásaHézsõ Ferenc lesz a Közéleti Pont vendége Ismert emberek, kevéssé ismert oldalukról mutatkoznak be az Emlékpont közéleti estjén, a Közéleti Pontban. Március 21-én, délután öt órától Hézsõ Ferenc festõmûvésszel beszélget Blazovich Péter, az Emlékpont intézményvezetõje a Munkácsy-díjas mester festõi hitvallásáról, egyedi a vásárhelyi hagyományokban gyökerezõ, de semmi máshoz nem hasonlítható […]

Kulcsot adni a művekhez

Kulcsot adni a mûvekhezHézsõ Ferenc festõmûvész tart tárlatvezetést az Emlékpontban Hézsõ Ferenc Munkácsy-díjas festõmûvész tart tárlatvezetést gyûjteményes kiállításán ma délután 3 órakor az Emlékpontban. A jubileumi tárlaton a mester hatvanas-hetvenes években készült és elsõ, kényszerûen idõ elõtt bezárt kiállításán is szereplõ alkotásai láthatóak. Az idén 75 éves mûvész számára nem idegen feladat a tárlatvezetés, hiszen […]

A ´20-as évek német filmjei

Félelmek, szorongások és traumák a filmvásznonRendhagyó médiaóra a ´20-as évek német filmjeirõl A húszas évek mozifilmjeiben jelent meg elõször a képzõmûvészet és a politika. Mészáros Tibor, a szegedi Ságvári Endre Gimnázium történelem tanára rendhagyó médiaismereti órán mutatja be a német expresszionizmus és a weimari köztársaság kapcsolatát a filmtörténetben Robert Wiene Dr. Caligari címû horrorjától Fritz […]

Hézső Ferenc és az Emlékpont közös rajzpályázat

Hagyomány és modernség avagy a múlt, jelen és jövõ képi átértelmezéseHézsõ Ferenc és az Emlékpont közös rajzpályázata A 75 éves Hézsõ Ferenc Munkácsy-díjas festõmûvész kiállításához kapcsolódó rajzpályázatot hirdet az Emlékpont általános és középiskolás diákoknak. Az április 21-ig beadható mûvek témájaként a hagyományok és a modern világ közötti kapcsolatot jelölték meg a szervezõk. Az Emlékpont jelenlegi […]