A kolozsvári Sapientia Egyetemen tartott elõadást Miklós Péter A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának Magyarok szovjet fogságban 1944 és 1953 között címû programsorozatának nyolcadik elõadását tartották december 8-án este. Az esemény vendége Miklós Péter történész, a hódmezõvásárhelyi Emlékpont intézményvezetõje volt, akinek elõadásának témája a szovjet megszállás délkelet-magyarországi történetének, valamint az azt követõ deportálások és kényszermunkatáborokba való hurcolásoknak a bemutatása volt. Az erdélyi magyar egyetemre Murádin János Kristóf kancellár meghívására érkezett Miklós Péter mintegy másfél órás tudományos elõadásának három egységében ismertette Magyarország szovjet megszállásának dél-alföldi különlegességeit, szólt a kényszermunkatáborba hurcoltak emlékeinek összegyûjtése és megõrzése kapcsán jelentkezõ szakmai és kutatási problémákról, valamint bemutatta az Emlékpont kiállításainak és egyéb rendezvényeinek a koncepcióját, s az intézményben folyó tudományos kutatások programját. “A szovjet megszállás délkelet-magyarországi történetének egyik legfontosabb momentuma, hogy a Vörös Hadsereg egységei 1944 szeptemberében ebben a térségben érték el elõször a trianoni Magyarország határát. Vagyis a mai magyarországi területen élõ lakosság ebben a régióban találkozhatott leghamarabb a szovjet berendezkedéssel. A megszállók ugyanis már akkor minden stratégiailag fontos – például közigazgatási, pénzügyi, katonai – posztot saját szövetségeseikkel, a magyarországi kommunistákkal töltöttek be” – mondta Miklós Péter. Elõadásából az is kiderült, hogy abban a térségben a helyi németek – akiket a kollektív bûnösség elvének alkalmazásával csoportosan megbélyegeztek – érintette legnagyobb mértékben a málenkij robotra való hurcolás, de természetesen nagyon sok magyar is megismerhette a szovjet kényszermunkatáborok keserû világát. A gulágot megjártak emlékeinek az összegyûjtése kapcsán jelentkezõ kutatási problémák közül Miklós Péter kiemelte a következõket. “Egyrészt az túlélõk olyan borzalmakon mentek keresztül, amelyekrõl nagyon nehéz beszélni, ezért fontos, hogy a visszaemlékezõ és a kutató között valamilyen arányú – legalább minimális – bizalom legyen, másrészt a szocializmus korában a szovjetek által elhurcoltak – mind egyéni, mind közösségi szinten -tabusították életük ezen részét, emiatt pedig évtizedekig homály fedte ezeket az emlékeket” – fogalmazott az Emlékpont vezetõje.
