Saját családjának története alapján írta meg Faragó Annamária Háború és lélek című regényét, amelyet az író és filmrendező kedden este mutatott be a Németh László Városi Könyvtárral közösen szervezett rendezvényen a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. A szovjet kényszermunkatáborok világát is feltáró történelmi regény fontos eleme a hit, a hűség és a szerelem.
A Szovjetunió GULÁG és GUPVI táboraiba – a témáról először könyvet megjelentető, később Nobel-díjjal is elismert író, Szolzsenyicin becslése szerint – ötvenmillió embert hurcoltak el, akiknek mintegy fele élte túl a megpróbáltatásokat. Magyarországról 800 ezer főt vittek az akkori szovjet gazdaság teljes teljesítményének három százalékát adó, embertelen körülményeket fenntartó mintegy ezer táborba, akik közül 400 ezren léphettek ismét magyar földre, a többiek meghaltak.
Faragó Annamária nagyapja a Szaratovban létrehozott táborban töltött nehéz éveket, s a napi tíz-tizenkét óra kemény munka és a mindennapi táplálékként kapott, vízben főtt zöldségekből álló „zupa” következtében a közel két méter magas férfi alig ötven kilóra fogyva érkezett haza. A hazatértek számára nem adatott hosszú idő – fogalmazott az írónő, akinek megszületése előtt mindössze másfél hónappal hunyt el a Gulágon sokat szenvedett nagyapja.
Faragó Annamária felvetette a nyugati országok felelősségét, amelyeknek hírszerzése bizonyára tájékoztatta a Szovjetunió kényszermunkatáboraiban uralkodó állapotokról az államok vezetőit, akik azonban mégsem tettek semmit a rabszolgának hurcolt emberek érdekében.
Az est folyamán a közönség megtekinthette az alkotó Fáklya repeszekkel című, az ötvenhatos forradalmár színész, Dózsa Lászlóról készített dokumentumfilmjét is.
