ArchívumHírek

Makói történelemverseny győztesei az Emlékpontban

Minden évben megrendezi vetélkedőjét az 1956-os forradalom és szabadságharcról a makói József Attila Múzeum. Az idei versenyre a helyi József Attila Gimnáziumból hívtak csapatokat, akiknek a hagymaváros múzeuma gyűjteményének és az udvaron álló szovjet hősi emlékmű segítségével kellett megoldaniuk a számukra összeállított feladatlapot. A csapatok jutalmul a hódmezővásárhelyi Emlékpontban és a békéssámsoni Szabadság Házában tettek ma látogatást.

– Úgy gondoltuk, hogy minden diáknak, aki indult a vetélkedőn, látnia kell az Emlékpontot – mondta a két gimnazista osztállyal érkezett Forgó Géza, a makói József Attila Múzeum történész-muzeológusa. A szakember arról is beszélt, hogy az 1956-os események felidézése során a helyi, makói eseményekre fókuszálnak, hogy a diákok jobban megismerjék, mi is történt a településen a forradalom napjaiban.

A makói tanulók az Emlékpont kiállítását Nagy Gyöngyinek, a közgyűjtemény történészének vezetésével ismerhették meg. A tárlatvezetés alatt szó esett a nemrég elhunyt Arany-Tóth Ferencről és a részvételével működött Magyar Ellenállási Mozgalomról is, amelynek emlékét őrzi a békéssámsoni kiállítóhely, a Szabadság Háza, ahol a diákok az Emlékpontban tett látogatást követően folytatták a jutalomként elnyert tanulmányi kirándulás programját.