ArchívumHírek

Szegedi pedagógusok látogatása az Emlékpontban

A szegedi Dózsa György Általános Iskola tantestülete kereste fel február 19-én a hódmezővásárhelyi Emlékpontot Szuromi István igazgató vezetésével. Az iskola életében tanítás nélküli munkanap volt a hétfői, s mivel a tantestület nagy része még nem járt az Emlékpontban, az igazgató javaslatára Hódmezővásárhelyre utaztak az iskola pedagógusai.

Szuromi István elmondta, hogy sok kollégája családjának – akik megszenvedték a kuláküldözések időszakát – története visszaköszön a vásárhelyi közgyűjtemény állandó kiállításán. A kiállításon Zeman Ferenc, az Emlékpont történésze vezette körbe a csoportot. Az Emlékponttal való ismerkedés után a szegedi iskola nevelőtestülete sétát tett Hódmezővásárhely központjában: felkeresték a Bessenyei Ferenc Művelődési Központot és a Fekete Sast, a Németh László Városi Könyvtárban pedig az intézmény névadójának emlékszobáját tekintették meg.