ArchívumHírek

A szegedi bölcsészkarról az Emlékpontban

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara az ország karai közül az oktatói kiválóság szerint a harmadik, az összetett rangsor szerint pedig a legjobb – hangzott el a hódmezővásárhelyi Emlékpontban tartott felsőoktatási tájékoztatón, amelyen a Németh László Gimnázium, Általános Iskola tizenegyedikes és végzős diákjai vettek részt.

A szegedi egyetem bölcsészkaráról Jancsó Katalin, a hispanisztikai tanszék adjunktusa és Sára Péter, a kar könyvtártudományi mesterképzésének hallgatója tájékoztatta a középiskolásokat, hogy a fakultáson 24 alapszakon, 28 mesterszakon, öt doktori iskolával és 34 doktori programmal várják a hallgatókat. A bölcsészkari végzettséggel – ellentétben a közhiedelemmel – kiválóan el lehet helyezkedni, lehetőség van mester- és doktori fokozatra továbblépni, valamint a hallgatók részt vehetnek nemzetközi csereprogramokban és külföldi egyetemi képzéseken is.

A diploma után pedig nemcsak a közismert területeken várják a végzett hallgatókat, de elhelyezkednek a közigazgatásban és a multinacionális cégek is szívesen alkalmazzák a jó nyelvi tudással bíró, a vita- és együttműködési készségeket magas szinten ismerő végzetteket. Mint a tájékoztatón elhangzott, az ország távoli pontjairól, Esztergomból vagy Pécsről is érkeznek tanulni a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karára, azonban a hódmezővásárhelyi továbbtanulóknak is praktikus választás a szomszédos megyeszékhelyen működő felsőoktatási intézmény.