Emlékpont

Bessenyei Ferenc (1919 – 2004)

Színművész, a Nemzet Színésze. Hódmezővásárhelyen született. 1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte pályáját. Két évvel később a Miskolci Nemzeti Színház, 1945 és 1950 között a Budai Színház, majd a Szegedi- és a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett. 1953-ban és 1955-ben Kossuth-díjat kapott. 1963-tól 1967-ig, majd 1973 és 1980 között a Madách Színházban játszott. 2000-től a Pesti Magyar Színház tagja lett. Olyan népszerű filmekben szerepelt, mint az Egri csillagok, a Kőszívű ember fiai, vagy a Pacsirta. Színpadon játszotta Hamletet, Bánk bánt, Ádámot Az ember tragédiájában, Othellót, Görgey Artúrt, Kossuth Lajost, II. Fülöpöt. Felejthetetlen alakítást nyújtott Tevjeként a Hegedűs a háztetőn, Higgins professzorként a My Fair Lady című musicalekben. Orgánuma, szuggesztív egyénisége, elementáris erejű szerepformálása, humora, intellektuális ereje, kitűnően érvényesült klasszikus hősök megformálásában, színpadon és filmen egyaránt. 2004. március 15-én Hódmezővásárhely díszpolgárává választották.