Péczely Attila (1897 - 1964)
Orvos, népzenekutató. Rákosszentmihályon született. Zenész családban nevelkedett, nagyapja zongoraművész, édesapja operaénekes volt. Orvosi tanulmányaival párhuzamosan hallgatta a Zeneakadémián Kodály Zoltán előadásait. A harmincas években Bartók Béla megbízásából főként Csongrád és Zala megyében gyűjtött népdalokat. 1929-től Hódmezővásárhelyen orvosként dolgozott, majd pályáját elhagyva, 1949-től a szegedi Móra Ferenc, 1953-tól pedig a vásárhelyi Tornyai János Múzeumban dolgozott népzenekutatóként. Kutatói tevékenysége mellett komoly szerepe volt Vásárhely zenei életének szervezésében is. Az Alföldön közel háromezer, a Dunántúlon pedig körülbelül kétezer dallamot jegyzett le. Németh László Égető Eszter című művében Gulácsy néven szerepel. Vásárhelyen a zeneiskola névadója lett.