Emlékpont

Kamotsay István (1923 - 1994)

Szobrászművész. Hódmezővásárhelyen született. A Bethlen Gábor Gimnáziumban, majd Makón folytatta középiskolai tanulmányait, végül Kispesten érettségizett. A Képzőművészeti Főiskolát 1941 és 1949 között Bory Jenő és Pátzay Pál növendékeként végezte. 1949-ben kapott műtermet Budapesten a Százados úti Művésztelepen, ahol haláláig élt és alkotott. Munkáit először 1953-ban mutatták be Vásárhelyen. Egyéni kiállítást Kurucz D. Istvánnal közösen 1959-ben rendezett. Tevékenységének fő területét elsősorban a köztéri munkák képezték. Szülővárosa részére készítette a Hősök terén felállított Felszabadulási emlékművet (ma a népkerti szobortemetőben áll), a Bethlen Gábor Gimnázium udvarán álló díszkutat, az Andrássy úti egészalakos Petőfi szobrot és az Ady Endre utca művészi névtábláját. Kamotsay tervezte Pásztor János Vízmerítőjének új posztamensét és felkérésére faragta kőbe azok kosfejeit Medgyessi Ferenc.