Kajári Gyula (1926 - 1995)
Grafikusművész. Ősin született. 1941-ben vésnöktanonc lett a Herendi Porcelángyárban. 1948-tól Miháltz Pál festőművész tanítványaként az Iparművészeti Főiskolán tanult. 1953-ban grafikusi diplomát szerzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Ék Sándor és Konecsni György tanítványa volt. 1954-ben a hódmezővásárhelyi Majolikagyár tervezője lett, majd 1959-től önálló képzőművészként dolgozott tovább. A Vásárhelyi Őszi Tárlat állandó résztvevője volt a kezdetektől 1965-ig. A Szegedi Nyári Tárlaton, néhány év kivételével 1993-ig rendszeresen szerepelt műveivel. 1970-ben a Magyar Nemzeti Galéria retrospektív kiállításra hívta meg. A 1972-ben a Majolikagyár fennállásának 60. évfordulójára felkérték egy ünnepi kiállítás rendezésére, és erre az alkalomra írta meg elsőként a gyár történetét. Kísérletező kedvére jellemző volt, hogy 1975-től 1978-ig együtt dolgozott Szabó Sándor vásárhelyi fazekassal, aki számára korongozta azokat a kerámiákat, amelyekre ismert motívumokat, portrékat vésett.