Hűség a szabadsághoz

A Hódmezővásárhelyen 1904-ben született, majd Debrecenben élt költő, újságíró Pákozdy Ferenc 1956-os verseit tartalmazó Fekete könyvet mutatták be a hódmezővásárhelyi Emlékpont és a debreceni Déri Múzeum közös péntek délutáni rendezvényén. A beszélgetést vezető Diószegi Szabó Pál költő, történész a bemutatón magát azt az eredeti füzetet is bemutatta, amelybe Pákozdy az ötvenes évek derekán írta költeményeit. Pákozdy […]

Kommunista hatalom és minőségi irodalom

Bár rövid időt töltött Németh László a városban, Hódmezővásárhely inspiráló közegnek bizonyult számára – mondta Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője, az idén harmincéves Németh László Társaság szerda délutáni konferenciájára érkezetteket üdvözölve. A szervezet az Emlékponttal közösen „A legszebb képesség is elátkozott kincs, amíg ébresztőjét meg nem találja” Németh László emlékezete címmel rendezett tanácskozását, amelyen az író […]

Nagy Gyöngyi Tormay Cécileről a Lánchíd Rádióban

A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége , a MANSZ, a két világháború között és a II. világháború alatt a máig legsikeresebb és legnagyobb taglétszámú jótékonysági szervezet volt Magyarországon. Alapításában és működésében, 1937-ben bekövetkezett halálig jelentős szerepe volt Tormay Cécile író-nőnek, akit kétszer jelöltek irodalmi Nobel-díjra. A MANSZ hódmezővásárhelyi tevékenységéről valamint Tormay Cécile életéről nyilatkozott Nagy Gyöngyi, […]

Kádár János vásárhelyi brigádja

Az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás történetéről beszélve nemcsak a hősök és áldozatok, hanem a rendszer fenntartóinak tevékenységét is vizsgálni kell – jelentette ki Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője a közgyűjtemény történészei által megírt Kádár-huszárok és pártkatonák. Munkásőrök Hódmezővásárhelyen, 1957–1988 című kötet szerda esti bemutatóján. Miklós Péter szerkesztésében jelent meg Nagy Gyöngyi és Zeman […]

Ötvenhat igazságáról az Emlékpontban

Az 1956-ot végzős hódmezővásárhelyi gimnazistaként megélő Aranyossy Ildikó volt az Emlékpont november 6-i rendhagyó történelemórájának vendége, aki történetét Nagy Gyöngyivel, az Emlékpont történészével beszélgetve osztotta meg a Gregus Máté Szakközépiskola végzős diákjaival. A kitűnő tanuló Ildikó szerette iskoláját, a Bethlen Gábor Gimnáziumot, tisztelte tanárait, akiktől nemcsak a tananyagot sajátíthatták el a tanulók, hanem a közéleti […]

Könyv a Csongrád megyei ügynökhálózatról

A hálózat csapdájában? Bálint László állambiztonsági kutató legújabb, A hálózati nyilvántartás szereplői. Az államvédelmi és állambiztonsági hálózat nyilvántartása Szegeden és Csongrád megyében című kötetét mutatták be hétfő délután a Csongrád Megyei Kormányhivatal Pártkontroll szobájában. A szerzővel Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője beszélgetett az egykor ifj. Komócsin Mihály megyei párttitkár dolgozószobájaként funkcionáló helyiségben kialakított kiállításban. A […]

A protestáns egyházakról az Emlékpontban

A reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából rendezett konferenciát csütörtökön a hódmezővásárhelyi Emlékpont. A tanácskozás résztvevőit köszöntve Miklós Péter, a közgyűjtemény intézményvezetője hangsúlyozta: a reformáció Európa gazdaság-, politika- és eszmetörténetét egyaránt meghatározta. A konferencia első, a Protestáns egyházak az államszocializmus korában címet viselő szekciójának nyitóelőadásán Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem bölcsészkarának dékánhelyettese a kisegyházak 1945 és 1989 közötti helyzetét […]

A kádári megtorlásokról az Emlékpontban

 Míg a tavalyi évben az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire fókuszált a hódmezővásárhelyi Emlékpont, addig idén a hatvan éve zajlott megtorlások állnak a közgyűjtemény rendezvényeinek középpontjában – mondta Miklós Péter intézményvezető, az Emlékpont konferenciatermében szerdán az Ötvenhat áldozatai. A kádári megtorlások Magyarországa című tudományos tanácskozás résztvevőit köszöntve.  Az erőszakra és a gyűlöletre épült Kádár rendszere, a proletárdiktatúra, […]

A Csizmadia házaspár 1956-os élményei

Szerelem, forradalom, történelem A Csizmadia házaspár 1956-os élményei Saját 1956-os történetét foglalta kötetbe Csizmadia Zoltán és felesége. Az 56 magyar ifjúsága című könyvet szerdán mutatta be a hódmezővásárhelyi Emlékpont. Csizmadia Zoltánnéval a közgyűjtemény történésze, Nagy Gyöngyi beszélgetett. Budapesten, 1956-ban ismerte meg egymást a két fiatal a fővárosban, Zoltán képzőművész főiskolai hallgató volt, Jolán pedig a […]