Létrehozók

Kovács Ákos, zeneszerző, előadóművész

1968-ban született Budapesten. 1992-ben diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Az 1987-ben alapított népszerű Bonanza Banzai zenekar énekeseként országos hírre tett szert. Az együttesben zeneíróként és szövegíróként is dolgozott. 1995-től, az együttes felbomlásától kezdve rendkívül tudatosan és profi módon építette szólókarrierjét. Öt verseskötete látott napvilágot. 2001-ben Kaszás Attila színésszel verses hangjáték-albumot készített. Zeneszerzőként működött közre a Terror Háza Múzeum létrehozásában: ezért a munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át 2002-ben. Számos hazai és nemzetközi zenei-szakmai díj tulajdonosa.