Hírek

Vásárhely látnivalóival ismerkedtek az idegenforgalmi szakemberek

A hódmezővásárhelyi Emlékpontot és a városhoz közeli Papi-féle szélmalmot látogatták meg a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat és a Vajdasági Turisztikai Szervezet közös projektjének szakemberei. A két térség programjának, az IDENTIS célja növelni az idelátogatók és az itt eltöltött vendégéjszakák számát a Tisza-menti településeken.

A csoport Szerbiában többek között Zenta, Óbecse, Nagybecskerek és Törökbecse látnivalóit kereste fel, míg Csongrád-Csanád megyében Szegedre, Szentesre, Csongrádra, Balástyára, Ópusztaszerre, Algyőre, Makóra, Mórahalomra és Hódmezővásárhelyre is ellátogattak – mondta el a projektet irányító BDM Consulting Kft. munkatársa, Paczér Balázs.

A helyszíneken az idegenforgalomban dolgozó szakemberek olyan élményekkel gazdagodnak, amelyekre alapozva hitelesen tudják ajánlani a látnivalókat a térségbe érkező vendégeknek. A szakemberek nemcsak felmérik turisztikai értékeket, hanem adatbázist hoznak létre a Tiszához kapcsolódóan, miközben közös stratégiát és brandet is kidolgoznak. Ennek keretében honlapot és applikációt is létrehoznak a vidéki turizmus, a wellness és spa, az aktív és Ökoturizmus, a kulturális turizmus, valamint az ipari örökségre épülő turizmus támogatására, s bemutatják partnereiknek és a sajtónak is a projektben megtervezett tematikus utakat.

A program résztvevőinek a tavalyi évben megújult Papi-féle szélmalmot Terendi Viktória, a Tornyai János Múzeum néprajzkutatója mutatta be, aki szólt a pályázati forrás segítségével tervezett további fejlesztésekről is, míg az Emlékpont állandó és időszaki kiállításán Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze kalauzolta a látogatókat. A két kiállítóhelyről Paczér Balázs elmondta: ezek különlegessége miatt döntöttek úgy, hogy azokat felveszik a programban meglátogatandó célpontok sorába.

A tervek szerint a projekt, a július 22-én Szegeden megtartandó konferenciával zárul, amelyre – mint azt a projektvezető elmondta – a járványügyi helyzet miatt várhatóan a szerb partnerek online térben történő csatlakozásával kerül majd sor.

A látogatásról és a pályázat céljairól a Vásárhelyi Televízió Híradójában számolt be.